Hatvan százalékkal emelték a szatmári paici illetékeket

Kellemetlenül kezdődött az új esztendő a szatmárnémeti piaci árusok számára: a városi önkormányzat csütörtöki ülésén mintegy 60 százalékkal emelte a piaci illetékek díjait. Többek közt arra hivatkoznak, hogy már hat éve nem emelték, meg valamivel pótolniuk kell azt a kiesést, ami a elmarad amiatt, hogy a lakossági ingatlanadókat nem emelik.

Ami a piaci illetékeket illeti, egy asztal napi használatáért az árusoknak az eddigi 1,5 lej helyett 2,5 lejt, az árusítási céduláért 1,4 lej helyett ugyancsak 2,5 lejt kell fizetniük ezután. És ez még nem minden, mert a kistermelők az egy hónapra érvényes őstermelői igazolványt még decemberben is 78 lejért tudták kiváltani, most pedig 136 lejt kell érte lepengetni.

Ehhez szednek még ilyen-olyan díjakat, például a vízcsap használatáért. A 82 éves Budai Ilona néni, aki évtizedek óta csupa aprópénzes zöldségféléket árul (karalábét, petrezselyem-zöldjét, tormát, csipőspaprikát, savanyú-káposztát és hasonlókat) ami öt árnyi kertjéből felesleg marad, ezután nagyon meg kell majd nézze: marad-e még pár leje arra is, hogy a város végéről busszal jöjjön a belváros peremén, a Hildegárda-templomnál lévő Kispiacra „Ha még jövök, az csak azért lesz, hogy gyönyörködjek a templom előtt pár éve állított Árpádházi Szent Erzsébet-szoborban és imádkozzak hozzá, hogy segítsen bennünket”- mondta a maszol.ro munkatársának Ica néni.

Másokkal együtt a piacozók Lázáriból bejáró közkedvelt tejesasszonya, Irénke néni is gondolkozik rajta, hogy érdemes  lesz-e még behozni a tejet Szatmárnémetibe, vagy jobb lesz, ha a malacoknak adja. Ugyanis a tejárusokra az  említetteknél is sokkal nagyobb sarc vár: ettől az évtől havonta be kell vizsgáltassák a tejet az állategészségügyi laboratóriumban (korábban csak egyszer-kétszer volt kötelező), s egy vizsgálat díja 180 lej, vagyis havonta 70 liter tej ára. Ez nagyon  megvágja a tejárusokat,vele a tejtermelőket is. Még az olyanokat is, mint a vetési Steczka Tódor, aki naponta 100-120 liter tejet kínál a szatmárnémeti Nagypiac nemrég felújított tejcsarnokában.

Másokkal együtt ő is azt mondja, hogy ilyen drasztikus illetékdrágulás után nem lehet más válaszuk, mint az, hogy ők is felemelik, a tej, burgonya, alma, zöldség és más termékek árát. Aztán majd kiderül ki jár jól. A városi tanácsban kisebbségben lévő RMDSZ-frakciónak azért annyit sikerült elérnie, hogy indítványára tanácsi határozatba került: a piaci illetéktöbbletből befolyó plusz pénzt csak a piac korszerűsítésére, a körülmények javítására lehet felhasználni, mert nagyon is elhanyagolt minden szatmári piac.

 

Kimaradt?