Kisiklott a CFR Marfă privatizálása

Sikertelennek bizonyult a Román Államvasutak teherszállító részlegének (CFR Marfă) privatizálási kísérlete. A magánosítási eljárást újrakezdi a szállítási minisztérium – közölte kedden Ramona Mănescu miniszter.

A privatizálással megbízott bizottság hétfőn közölte: a CFR Marfă vállalatot hitelező néhány bank nem egyezett bele a tulajdonosváltásba, ugyanakkor a Versenyhivatalnak sem állt elég idő a rendelkezésére véleményezni a felvásárlást. „Mivel ez a két feltétel nem teljesült, a privatizációs szerződés felbomlik” – közölte hétfő este az ajánlatot tevő GFR is.

A CFR Marfă magánosításának hétfőn jár le a határideje, ekkor azonban a vételárat még nem utalta át a vásárló, ugyanakkor a Versenyhivatal sem véleményezte az állami cég többségi részvénycsomagjának a legnagyobb konkurens általi felvásárlását.

A GFR már vasárnap közleményben tudatta: a kormány nem teljesítette a privatizációs szerződésben vállaltakat. „Mivel annak érdekében, hogy Versenyhivatal is kiállíthassa a felvásárláshoz szükséges jóváhagyást, a kormány nem tudta kitolni a magánosítás határidejét, ellehetetlenedett a privatizáció megfelelő feltételek közötti lezárása, emiatt pedig a kormánnyal kötött szerződés is érvényét veszti” – közölte a GFR, amely már pénteken is a minisztérium közbenjárását kérte az ügyben.

Gruia Stoica, a GFR tulajdonosa többször is hangsúlyozta: rendelkezik a felvásárláshoz szükséges összeggel, ezt azonban csak a Versenyhivatal pozitív döntését követően hajlandó átutalni. A GFR eddig 30 millió eurót fizetett előlegként, ugyanakkor még 170 millió eurót kellett fizessen az állami teherszállító vállalat 51 százalékos részvénycsomagjáért. A cég a határidő kitolását is kérte, a szállítási minisztérium szerint azonban ezt azért nem tehették meg, mert a kormány a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalta, hogy az állami vállalat privatizálását legkésőbb október 15-ig lezárják. A Versenyhivatal ugyanakkor azt állította: nem tárgyalhat a felvásárlás jóváhagyásáról, csak azt követően, hogy a kiegészítő dokumentumokat kap a GFR-től, az eddig benyújtott papírok ugyanis hiányosak.

A GFR júniusban nyerte meg a CFR Marfă magánosítására kiírt eljárást, a cég 202 millió eurót ajánlott a konkurense többségi részvénycsomagjának felvásárlásához. A CFR Marfă évek óta veszteségesen működik, a vállalat magánosítását Románia a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződés fejében vállalta. A magánosítás egyik lényeges feltétele volt annak, hogy Románia sikeresen lezárta június végén a Nemzetközi Valutaalappal kötött legutóbbi elővigyázatossági hitelmegállapodást és újabbat kössön a pénzintézettel.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?