Nagyvárad: olcsóbban fűtenek a magyarországi szénnel

Olcsóbb a magyar piacról beszerezni a szenet, itthon ugyanis a termék több közvetítő kezén is keresztülmegy, éppen ezért jóval többet kell kiadni érte.

A nagyváradi városvezetés úgy döntött: Magyarországról vásárolja a városnak melegvízzel és fűtéssel való ellátásához szükséges szenet, ott ugyanis alacsonyabbak az árak, mivel a termelő és vásárló közé nincsenek az árakat felhajtó viszonteladók is beékelődve. Ezzel a fizetőképtelené nyilvánított Nagyváradi Hőerőmű Rt. (CET) kiadásait próbálják csökkenteni, Ilie Bolojan polgármester szerint ennek köszönhetően akár 25 százalékkal alacsonyabb árakon tudják megvásárolni a szükséges szénmennyiséget.

A városvezetés egymillió eurót szán a téli hónapok idejére a fűtéshez szükséges szén beszerzésére. Első lépésben 200 ezer tonna szenet vásárolnak, ez valamivel több mint egy hónapra lesz elegendő – a hideg évszak alatt a nagyváradi fűtéshez ugyanis havi 130 ezer tonnára van szükség.

A Bihar Megyei Törvényszék augusztusban nyilvánította fizetésképtelennek a Nagyváradi Hőerőművet, mivel az évek során több mint 300 millió lejes adósságot halmozott fel.  A CET élére csődbiztost neveztek ki, amely a vállalat átszervezéséhez látott, ez idő alatt a cég ugyanúgy folytatja tevékenységét, vagyis Várad lakosságának továbbra is biztosítva lesz a meleg vize illetve fűtése.

A fizetésképtelenség oka: a cégnek nagy veszteségeket okozott az elavult szállítórendszer, valamint az is, hogy a városban működő, nagy fogyasztónak számító ipari vállalatok közül több is bezárt.

Ponta Lengyelországot emlegeti példaként
Románia energetikai biztonságával kapcsolatosan Victor Ponta nemrég bejelentette: az ország energetikai biztonságának megteremtése érdekében Lengyelországtól próbál példát venni, amely nem rég közölte, hogy a kőszénre és palagázra támaszkodik az energetikai biztonságának megteremtésében. „Ennek megteremtéséhez az alacsonyabb árakat eredményező bátor döntésekre van szükség, a nyugat felé irányulásra és az ország érvényesülésére a régióban” – mondta a kormányfő szerdai sajtónyilatkozatában azt követően, hogy Donald Tusk kormányfővel tárgyalt. A lengyel miniszterelnök arról beszélt, hogy kevesebb befektetéseket eszközölnek a megújuló energia termelésébe, mivel a kőszén, a lignit és a palagáz marad elsődleges energiaforrásuk.

Kimaradt?