Barroso: a válságnak nincs vége

Évértékelő beszédet tartott Strasbourgban az Európai Bizottság elnöke, aki létrehozná a bankuniót és a digitális piac lehetőségeinek jobb kihasználását sürgette.

Bár vannak biztató jelek, nem lehet elégedetten hátradőlni, a válságnak nincs vége - jelentette ki az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban elmondott évértékelő beszédében az Európai Bizottság elnöke. José Manuel Barroso rámutatott: a korábban nagy piaci nyomás alatt álló országok immár olcsóbban, alacsonyabb kamatok mellett tudnak kötvényeket kibocsátani, és a bizalom is erősödik. A kilábalás már feltűnt a láthatáron, de továbbra is figyelemre és fegyelmezettségre van szükség, mert „egy fecske nem csinál nyarat” - fogalmazott Barroso, hozzátéve: „egy jó gazdasági negyedév nem elég”.

Az Európai Bizottság elnöke az első és legfontosabb feladatnak nevezte a bankunió létrehozását. A portugál bizottsági elnök hangsúlyozta: annak érdekében, hogy bankok megmentésének, szanálásának költségeit ne az adófizetők fizessék, most az egységes bankszanálási mechanizmus létrehozására kell összpontosítani.

Barroso szerint továbbra sem áramlik elég hitel az európai gazdaságba, ami visszafogja a növekedést, pedig szerinte a növekedés csökkenthetné a munkanélküliséget, amely gazdaságilag „fenntarthatatlan, politikailag tarthatatlan, társadalmilag pedig tűrhetetlen”. Az EU minden eszközét beveti, de nem minden eszköz van uniós szinten - utalt arra Barroso, hogy szerinte a tagállamoknak is többet kellene tenniük az ügyben.

Teljes összeköttetést kell teremteni Európa különböző részei között - szögezte le az elnök. Barroso a digitális gazdaságban rejlő lehetőségek kiaknázását nevezte meg ennek elsődleges okaként, rámutatva, hogy míg az áruk és szolgáltatások piaca egységes, a digitális gazdaság 28 tagállamra tagolódik. Hogyan használhatnánk ki így a digitális piac lehetőségeit? - tette fel a kérdést Barroso. Bejelentette, hogy a nap során elfogadja a bizottság a távközlési piac egységesítésére irányuló javaslatot, ősszel pedig olyan iparpolitikai tervezettel állnak majd elő, amely megfelel a XXI. század elvárásainak.

Kimaradt?