Beruházásra biztatja a kormány a külföldi románokat

Romániai beruházásokra kívánja biztatni a határokon kívül élő románokat a kormányzat - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Cristian David, a határon túli románok ügyeivel foglalkozó tárca nélküli miniszter a román diaszpóra hétfőn kezdődő éves találkozója előtt.

A román nemzeti hírügynökség által vasárnap közölt interjúban Cristian David kijelentette, a romániai Mangalián jövő héten zajló találkozón azt kívánják hangsúlyozni, hogy a határon túli románok szellemi és anyagi kapacitásának fontos szerepe lehet Románia modernizálásában. "Ők szerves részei a román népnek és szellemiségnek, és azt gondoljuk, hogy az ország modernizálásának a vektorai lehetnének" - jelentette ki a miniszter.

Cristian David szerint a román állam "egy bizonyos támogatási alappal" segíthetné ezeket a befektetéseket, és irányíthatná azon területek felé, ahol a legnagyobb szükség mutatkozik rájuk. Példaként a mezőgazdaságot és a szolgáltatásokat említette. A miniszter szerint az Olaszországban vagy Spanyolországban megtelepedett románok abban is segíthetnek, hogy nagybefektetőket irányítsanak Romániába.

A román diaszpóra 2013-as nyári tanácskozására várják az Európai Unió tagállamaiba kivándorolt románok képviselőit, valamint a szerbiai, ukrajnai, magyarországi, és moldovai történelmi román közösségek képviselőit egyaránt.

 

Kimaradt?