Románia újraiparosítása nem elsősorban Brüsszelen múlik

Winkler Gyula EP-képviselő hétfői, dévai sajtótájékoztatóján az EU tagállamok újraiparosítási folyamatát ismertette, kiemelve, hogy Romániának is csatlakoznia kell ehhez a folyamathoz. „Az európai vezetők azt ismerték fel a válság nyomása alatt, hogy amennyiben egy tagállamnak hanyatlik az ipari bázisa, az gazdaságilag és társadalmilag is vesztes lesz. Mindössze négy év alatt, 2009-től kezdődően négy millió munkahely szűnt meg az EU szintjén, amelyeket az ipar vesztett el. Romániában a kilencvenes évek elején több mint 8 millió munkahelyet tartottak számon a gazdaságban, húsz év alatt négy milliót elveszítettünk” – ismertette az adatokat Winkler Gyula. Az EP-képviselő szerint Romániának is figyelnie kell az EU-s tendenciákat az ipari fejlesztések terén, a kormányzatnak olyan stratégiákat és iparpolitikákat kell kidolgoznia, amelyek egyértelműen kijelölik azokat az ágazatokat, ahol fejleszteni kell.

„Románia, a többi tagállamhoz képest valamelyest jobb helyzetben van, ugyanis a GDP 24 százalékát az ipari termelés teszi ki, miközben az európai stratégiák a 20 százalék elérését javasolják. Romániában az újraiparosítás azt jelenti, hogy a versenyképesség területén kell olyan konkrét közpolitikát kidolgozni, amelynek segítségével lehívhatóak a kis- és középvállalatoknak, kutatásra, innovációra, az üzleti szféra, önkormányzatok és egyetemek által létrehozott klaszterek fejlesztésére szánt európai források. Romániában az újraiparosítás elsősorban tőlünk és nem Brüsszeltől függ. A kormányzat döntései és lépései elsődleges jelentőséggel rendelkeznek. Ahhoz, hogy sikeres legyen az újraiparosítás, csökkenteni kell a bürokráciát, növelni kell a vállalkozói kultúra szintjét, bátorítani az együttműködést az üzleti szférában és ami nagyon fontos: megkönnyíteni a hozzáférést a finanszírozásokhoz. A kis- és középvállalatok finanszírozását nem lehet törvénnyel szabályozni. Ehhez bizalom kell a gazdaságban, egy ilyen légkör kialakítása stabil törvénykezést feltételez, amelyik nem változik kéthavonta” – magyarázta az EP-képviselő.

Winkler Gyula meggyőződésének adott hangot, hogy az újraiparosítási folyamatban Hunyad megye kiemelkedő szerepet kap, hiszen itt hagyománya van az iparnak, és a mai napig jól képzett munkaerővel rendelkezik. Ugyanakkor az EP-képviselő sajnálattal ismertette, hogy a bukaresti kormány előkészítette a következő hét évre szóló EU-Románia közötti partnerségi egyezmény dokumentumait és amelynek tartalmát az Európai Bizottság szigorúan elmarasztalta. „A bírálatok rámutattak arra, hogy a kormányzat nem képes meghatározni Románia prioritásait. Húsz év alatt leromboltuk azt, amit előzőleg ötven évig építettünk, mert úgy véltük, hogy az nem jó, viszont most nem tudjuk eldönteni, mi legyen helyette” – hívta fel a figyelmet Winkler  Gyula. Szerinte az újraiparosítás az egyetlen lehetőség, hogy Európa csökkentse a kínai, indiai és más feltörekvő gazdaságoktól való függőségét, hogy új munkahelyeket teremtsen és, hogy megelőzze leszakadását a kutatás és innováció területén.

Kimaradt?