Szűkített keretek közt indul a roncsautó-program

Hétfőtől indul a roncsautó-program, de idén az érdekeltek alig 10 százaléka adhatja le tragacsát.

Háromszéken nagyon sokan szabadulnának már öreg járgányaiktól, de kevés lesz a rendelkezésre álló értékjegy, mondta el a maszol.ro-nak Pózna Dávid. A sepsiszentgyörgyi Ariadne ócskavas-telep ügyvezetője szerint a Környezetvédelmi Alap idén összesen 20.000 értékjegyet oszt ki, ami a tavalyinak csupán fele. Háromszéken nagyon sok az igénylő, és kevés értékjegy, ezért várhatóan sok lesz az elégedetlen autótulajdonos.

A sepsiszentgyörgyi Ariadne Impex ügyvezetője szerint Kovászna megyében három ócskavas-telep vesz részt a programban, ezeknek alig 200 értékjegyet osztanak le, viszont legalább 2500-an szeretnék leadni régi autóikat. A Környezetvédelmi Alap ugyanis idén az alapján osztja szét az értékjegyeket, hogy egy-egy megyében hány, tíz évnél idősebb autó van forgalomban. Országos szinten 3,2 millió öreg jármű van bejegyezve, ebből Kovászna megyében 37.468, tíz évnél öregebb autó fut.

Pózna Dávid szerint az is elégedetlenséget szül, hogy első körben az értékjegyek negyedét kapják meg az ócskavas-telepek. A járműtulajdonos tíz évnél idősebb autójáért egy 6500 lej értékű értékjegyet kap, és új autó vásárlásakor csupán egy jegyet lehet beváltani. A voucher ugyanakkor gazdát is cserélhet, tájékoztatott Pózna Dávid. A roncsautó program 2005-ös beindulása óta országos szinten 459.000 autót vontak ki forgalomból, ebből 5000-et Háromszéken.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?