Hétfőn bont szerződést a kormány a Bechtellel

Hétfőn bontja fel a kormány az észak-erdélyi autópálya megépítéséről szóló szerződést a Bechtel vállalattal – közölte csütörtökön az országos jelentőségű beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter. „Hétfőn minden lezárul” – mondta újságírói kérdésre válaszolva Dan Şova.

A miniszter nem árulta el, mekkora összegű kártérítést fizet a román állam az amerikai cégnek. Mint mondta, ezt csak a szerződés felbontása után hozzák nyilvánosságra.

Şova tájékoztatása szerint a Bechtel öt autópályaszakaszt hagyott befejezetlenül, és a kormánynak szándékában áll versenytárgyalásokat kiírni a hátralévő munkálatokra. Mint mondta, a beruházás finanszírozásnak már csak két módja lehetséges: a koncesszióba adás, illetve a magánszféra bevonása, úgynevezett PPP konstrukcióban.

A 2003-ban kötött szerződés szerint a Bechtelnek 2012-ig kellett volna megépítenie a 415 km hosszú Brassó-Bors autópályát 2,2 milliárd euróért.

Kapcsolódók

Kimaradt?