A sepsiszentgyörgyi cégeket nem érdekli többletadójuk visszaigénylése

A sepsiszentgyörgyi cégek nem érdekeltek a többletadójuk visszaigénylésében. Bár a helyi önkormányzat a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül már egy hónapja elindította pályázatát, eddig mindössze öt vállalkozó nyújtotta be kérését az idén befizetett ingatlanadó többlet visszaigénylésére. 

A kamara elnöke, Édler András a sajtónak elmondta: az öt pályázatból hármat már jóváhagytak. A cégek irodabútorok vásárlására és banki kamattörlesztésre kérték vissza a tavalyhoz képest 50 százalékkal megemelt adótöbbletüket. Mint kifejtette, arra számított, hogy ennél nagyobb sikere lesz a támogatási programnak a helyi vállalkozók körében.

Annál is inkább csalódott, mert a pályázati rendszer rendkívül egyszerű, mindössze saját felelősségre kitöltött nyilatkozatokat kell leadni, és egy igazolást, hogy az illető vállalkozás kifizette az idei helyi adókat.

Mint arról beszámoltunk a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett cégek pályázhatják vissza az idei ingatlanadó többletet, esetenként akár annak kétszeresét is. A kereskedelmi és iparkamara www.ccicov.com honlapján elérhető a pályázati kiírás, és október 11-ig folyamatosan fogadják annak a mintegy 400 helyi cégnek a kéréseit, amelyek visszaigényelhetik idén befizetett többletadójukat, vagy akár annak kétszeresét is, ha tavaly munkahelyeket teremtettek.

Az adóemelés mintegy 2,5 millió lejes többletköltséget generál a város kasszájába, ebből félmillió lejt visszafordítanak a helyi cégek számára. Az érintettek 13 tételre kérhetnek pénzt, többek között, arra hogy felújítsák épületeiket, zöldövezetet, bababarát környezetet alakítsanak ki, fejlesszék számítógép-parkjukat, munkaeszközöket vásároljanak, kiállításokon vegyenek részt, megszerezzék az ISO minősítést, de van kamat- és lízingtámogatás is.

Kimaradt?