Háromszintű adórendszert vezetne be Chițoiu

Háromszintű – helyi, regionális és országos – adórendszer bevezetését tervezi a pénzügyminisztérium Románia közigazgatási átszervezése után – közölte szombat este Resicabányán Daniel Chițoiu tárcavezető.

Tájékoztatása szerint első lépésben a minisztériumok és országos intézmények hatásköreinek egy részét átruházzák az újonnan létrehozott közigazgatási régióknak. Ezután átszervezik az állami finanszírozások rendszerét úgy, hogy a régiók önálló költségvetési keretből gazdálkodhassanak.

Ezt követi az adótörvénykönyv módosítása, amelynek értelmében az adókat helyi, regionális és országos szinten gyűjtik be. A pénzügyminiszter szerint a cél az, hogy a községházák, a városok polgármesteri hivatalai és a megyei tanácsok többé ne  „kéregessenek” az éppen hatalmon lévő politikai erőtől. Mint mondta, a tervek szerint a központi költségvetésből csak az országos jelentőségű befektetéseket finanszíroznák.

 

Kimaradt?