Hargita megyében a legkisebb nettó átlagfizetés

Románián belül Temes megyében a legmagasabb az életszínvonal és Hargita megyében a legkisebbek a fizetések a Gandul.info portál által készített ranglista szerint, amelyben a bánsági megye Bukarestet is megelőzi.

A portál a statisztikai intézettől, a munkaerő-elosztó hivataltól és a kormányzati előrejelzési hivataltól származó, 2010 és 2012 közötti adatok alapján készítette el a ranglistát. Figyelembe vette minden megyében a munkanélküliségi rátát, a nettó átlagbért, az egy főre eső bruttó hazai terméket (GDP), a születéskor várható élettartamot, a közművesítéssel ellátott háztartások százalékos arányát, a bűnözési rátát, valamint a zöldövezet felületét.

E szempontok szerint minden megye 1-től 42-ig terjedő pontszámot kapott annak függvényében, hogy a 42 közigazgatási egység közül az említett mutatók szerint hányadik helyet foglalja el. Romániában 41 megye van plusz a főváros, amely külön közigazgatási egységet képez.salariu

A rangsor szerint Temes megye áll az első helyen Bukarestet megelőzve annak ellenére, hogy a főváros a hét mutató közül öt esetében maximális pontszámot ért el. Bukarest mutatóit azonban lerontja a magas bűnözési arány. A rangsorban harmadik a szintén Ilfov megye, majd Szeben és Kolozs megye fért még az első ötbe.

A magyarok lakta megyék közül Maros áll a legjobban (12. helyen) majd Bihar következik a 13. helyen. A magyarok által többségben lakott székelyföldi Hargita és Kovászna megye az országos átlag alatt helyezkedik el. Hargita jobb helyzetben van, hiszen a 22. helyet foglalja el, Kovászna megye viszont a 31.

Az országos átlagbér tekintetében azonban Hargita áll a legrosszabbul országos viszonylatban, hiszen Hargita megyében 1064 lej az átlagbér, ami a legalacsonyabb egész Romániában. Kovászna megyében 1145 lej a nettó átlagbér, ami 25 százalékkal marad el az országos átlagnak számító 1538 lejtől. Kovászna megye erős pontja a közművesítés, ugyanakkor a háztartások csaknem egyharmadában nincs fürdőszoba - olvasható a Gandulon.

Kimaradt?