Költségvetés-tervezet: egy éjszaka alatt 1,3 milliárd lejjel növelték a kiadásokat

Az önkormányzatok nyomására módosította a kormány az idei költségvetés tervezetét pénteken. A kabinet megnövelte a költségvetési kiadásokat 1,3 milliárd lejjel, így az idei évre 36,1 milliárdos deficittel számolnak. A manővert úgy hajtották végre, hogy közben a 2,55 százalékos hiánycélon nem változtattak - olvasható a HotNews összeállításában.

Miközben a kiadási oldalon 1,3 milliárddal növelte az összegeket, a kormány a bevételeknél is növelte a számokat. A tervezet szerint az országos adóhatóságnak (ANAF) a bruttó hazai termék (GDP) 30 százalékának megfelelő összeget kell begyűjtenie 2019-ben. Az állami költségvetés becsült bevételei 342,7 milliárd lejre rúgnak - ami 53,1 százalékkal több, mint 2016-ban -, ennek biztosításához arra van szükség, hogy az országos adóhatóság tegye hatékonyabbá a begyűjtést, és hatmilliárd lejjel növelje bevételét. Ez jelentős növekedést jelent tavalyhoz képest.

Az önkormányzatoknak szánt összegek is módosultak az elfogadott tervezetben. A jövedelemadóból származó bevételek 15 százalékát a megyei önkormányzatok, 60 százalékát a helyi önkormányzatok kapják, 17,5 százalékát pedig a helyi és megyei önkormányzatok közti bevételek kiegyensúlyozására szánják. Az eredetileg tervezett 5 százalék helyett a megyei tanácsok a jövedelemadó 7,5 százalékát kapják a helyi önkormányzatok támogatására.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?