Hitelezői sokat panaszkodnak az Orangewaysre

Az Orangeways magyar diszkont buszvállalat partnerei százmillió forintot meghaladó kifizetetlen számla, illetve munkabér miatt panaszkodnak. Kezdeményeztek már felszámolást, munkaügyi pereket, volt, aki az adóhatóságnál tett feljelentést – írta keddi számában a Népszabadság.

Kovács Miklós György, az Erdélybe is járatokat működtető Orangeways vezérigazgatója szerint a személyét és cégét érő támadások megindítását szinte kivétel nélkül személyes ellentét és a kiélezett verseny diktálta üzleti érdek motiválta, az ügyek hátterében a buszbeszerzések Magyarországon irracionális finanszírozási feltételrendszere áll. Amelyik vállalkozásnak még van elfogadható minőségű járműve, a magas lízingdíjak miatt nagyon érzékeny minden számlafizetési határidőre, még akkor is, ha teljesítése nem felel meg az elvárásoknak. Arra kényszerülnek, hogy ott spóroljanak, ahol tudnak – jelentette ki.

A csolnoki Kréber Kft. szerint 18 millió forintra duzzadt a forint kifizetetlen, valamint 33 millió forint kötbérrel is tartoznak nekik, alvállakozóként dolgoztak az Orangewaysnek, de 34 út díjára a Kréber Kft. máig hiába vár. Holott ezek számláit szerintük az Orangeways befogadta, és a teljesítést is igazolta.orange

Megrendelőjük szerint azonban Kreiszék hiába várnak a pénzükre, követelésüket a hibás teljesítések miatt nem ismerik el. Kovács Miklós György úgy tartja: igazát erősíti az is, hogy a Kréber OrangeWays ellen indított felszámolási kérelmét a bíróság elutasította. Ami szerinte összefüggött azzal, hogy az alvállalkozó buszai többször meghibásodtak, lerobbantak. Emiatt pedig kilenc nemzetközi járat utasainak kellett visszafizetni a jegyárat.

Nőnek a tartozások

A Kréber helyére tavaly szeptemberben a szlovák Luxory SRO ugrott be. Szerintük hétvégén mindig hitelezniük kellett az Orangewaysnek: a szombati és vasárnapi járatokért nem fizettek időben. Később aztán már egyáltalán nem érkezett utalás, így decemberben fel is adták az együttműködést.

Az év elején szállt be az Orangeways napi három járatának közlekedtetésébe a baji Garancia-Sped Kft. Autóbuszai azonban rövid ideig futottak, a január 5-én elindított ígéretes kapcsolat január 21-én lezárult. Benke István ügyvezető szerint azért, mert az alvállalkozó a kiszámlázott összegnek csak a felét kapta meg, a cég kifizetetlen számláinak összege 4,73 millió forint.

Az Orangewaysnél azt mondják, minden számlájukat kifizették, és nincs olyan alvállalkozójuk, akinek jogos követelése lehetne a társasággal szemben. Az egyetlen kivétel a Récsei Busz Kft. Récsei Olivér, siófoki vállalkozóval Kovács Miklós György szerint is meg kell egyezniük.

Kimaradt?