Az EP jelentősen emelné az uniós költségvetés számára nyújtott garanciát

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadta álláspontját az Európai Unió InvestEU elnevezésű új, beruházásösztönző és forrást biztosító programjáról a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozóan, amelyben az EU által nyújtott garanciát - folyó árakon számolva - 40,8 milliárd euróra emelnék - közölte az uniós parlament sajtószolgálata szerdán.

Az Európai Bizottság által júniusban beterjesztett javaslatot kiegészítő, 517 szavazattal, 90 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett elfogadott jelentésben a képviselők kiemelték, hogy az Európai Unió által nyújtott 40,8 milliárd euróra emelt garancia 698 milliárd euró külső befektetést generál majd Európa-szerte.

Mint emlékeztettek, az Európai Bizottság a következő, 2021-2027-re vonatkozó hosszú távú uniós költségvetésben az InvestEU nevű program létrehozását javasolta, amely egy fedél alá hozná a költségvetésből hitelek és garanciák formájában nyújtott finanszírozást.

A bizottság 15,2 milliárd euró elkülönítését javasolta az InvestEU alap részére, amely lehetővé tenné az uniós költségvetés számára egy 38 milliárd eurós garancia nyújtását, amelyet stratégiailag fontos projektek támogatására lehet felhasználni az unióban. A magán- és közszférabeli beruházások bevonásával a bizottság várakozásai szerint az InvestEU alap több mint 650 milliárd eurót kitevő további beruházást mobilizálna az egész EU-ban a 7 éves időszak során.

Az EP-képviselők az elfogadott szövegben olyan egyértelműbb célkitűzéseket és új befektetési területeket határoztak meg, mint az uniós foglalkoztatási ráta emelése, a Párizsi Éghajlategyezmény céljainak elérése, és a gazdasági, területi és szociális kohézió.

Emellett irányítóbizottság létrehozását javasolták annak érdekében, hogy a program lebonyolítása során a banki és a szakpolitikai szakértelem egyensúlyba kerüljön. Az érintett bizottságban az Európai Parlament egy jelöltje is helyet foglalna. Az elszámoltathatóság érdekében az uniós bizottság és az irányítóbizottság képviselőinek évente be kell számolniuk az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának az InvestEU program előrehaladásáról, hatásáról és tevékenységéről - közölték.

Kapcsolódók

Kimaradt?