Többen egy vagyont hagytak az eMAG-nál Fekete Pénteken

Az eMAG-nál az első órában átlagosan 77 terméket rendeltek meg másodpercenként a fekete pénteki kampányban, az első egymillió lejre 12 másodperc alatt érkezett rendelés. A legnagyobb tranzakció 129 ezer lej volt – közölte szombaton a legnagyobb hazai online áruház.

Az eMAG az árleszállítási akció első kilenc órájában 355 millió lejre árult, ez 50 százalékkel több, mint tavaly. A rendelések 75 százalékát mobil eszközökről adták le, 35 000 új vásárlót regisztráltak. A tavalyi eladási szintet 16 óra 20 perckor haladták meg. Tudor Manea, az eMAG vezérigazgatója a nap végére 440 millió lejes (közel 100 millió eurós) forgalmat prognosztizált.

A közlemény szerint tizenegy rendelésből egy gyerekeknek szólt. A legkomplexebb rendelés 26 tételből állt, benne televízió, mosógép, vasaló, mikrohullámú sütő, székek, matrac és egyebek - részletezi az áruzház, de rendeltek gépkocsikat, aranyat, foglaltak szállásokat, befizettek fogorvosi kezelésre, és vásároltak órákat és luxus ékszereket is.

Péntek délután fél ötig a rendelések összértéke 127,6 millió lej volt, több mint a tavalyi fekete péntek egész napja alatt - közölte a PayU Románia online fizetési szolgáltató. E szerint 16 óra 30 percig 127,6 millió lejre érkezett rendelés, ez 40 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Összesen 184 460 személy rendelt árut, 56 százalékkal többen, mint tavaly, amikor 118 092 rendelést vettek fel ugyaneddig az időpontig. A három legnagyobb tranzakció: 129 635 lej - aranyra, 48 881 lej - fotófelszerelésre és 46 970 lej - számítástechnikai eszközökre – olvasható a PayU Románia közleményében.

A tranzakciók Romániából, Nagy Britanniából, Magyarországról, Olaszországból és Bulgáriából érkeztek. Az eMAG-nál elköltött összegek átlaga 692 lej volt, 10 százalékkal kevesebb, mint tavaly, amikor 769 lej jött ki átlagosan.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?