Egy évig megvonják a szociális segélyt attól, aki visszautasít egy álláslehetőséget

Mostantól sokat kockáztatnak azok az állástalanok, akik visszautasítanak egy felkínált munkahelyet vagy szakmai továbbképzési lehetőséget. Hétfőn ugyanis életbe lépett a szociális segélyek odaítélésének feltételeit szabályzó 192/2018-as törvény, amely drasztikus változtatásokat hoz – hívta fel az érintettek figyelmét Kelemen Tibor.

A Kovászna megyei Munkaerő Elhelyező Ügynökség (AJOFM) vezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az új törvény értelmében 12 hónapra megvonják a szociális segélyt azoktól, akik visszautasítanak egy felkínált állást, vagy nem vesznek részt a munkaerő ügynökség által szervezett szakmai képzésen. A támogatást ugyan eddig is megvonták, de mindössze 30 napra, így az érintettek egy hónap után újra jelentkezhettek és megkaphatták a segélyt. 

Tapasztalata szerint a segélyezettek gyakran egy-két hónapos idénymunkát vállalnak külföldön, amivel annyi pénzt keresnek, hogy kihúzzák a telet. Hazatéréskor ismét jelentkeznek a munkanélküli nyilvántartónál, és kérik a szociális segélyt. Az új törvény szerint viszont erre nem lesz lehetőségük, mert ha nem jelentkeznek havonta az ügynökségnél, akkor felfüggesztik jogosultságukat és csak egy év múlva kaphatják meg újra.

Kelemen Tibor elmondta, Háromszéken jelenleg 2.965 munkanélküli szerepel a nyilvántartásban, de közülük csak 421-en kapnak munkanélküli támogatást, a többi 2544 személy olyan hosszú távú állástalan, akik a szociális segélyek miatt szerepelnek a nyilvántartásokban. A munkaügyi minisztérium adatai szerint országos szinten 25.000 olyan személy van, aki tíz éve szociális segélyből él, gyakorlatilag nullához közelít az esély, hogy ők állandó munkahelyet kapjanak.

Jelenleg az a szociális minimum, amelyben azok részesülnek, akinek semmiféle jövedelme nincs, egy egyedülálló számára 142 lej havonta. Egy öttagú család számára 527 lej a szociális minimum. Minden személy, aki az ötödik személy után következik, 37 lejre jogosult. A juttatás értéke nem függ a lakhatási körülményektől, például attól, hogy valaki fizet-e a lakbért vagy sem. A munkaügyi minisztérium 2015-ös adatai alapján a támogatottak legnagyobb arányát az egyedül élő személyek (kb. 38%) és a két vagy három tagú családok (kb. 34%) jelentik. A nagycsaládosok (minimum 5 személy) csak 13%.

Medveveszély miatt utasítanak vissza munkalehetőséget

A háromszéki munkaügyi szakember szerint az elmúlt hónapokban próbálták figyelmeztetni az érintetteket az új törvény szigorára, viszont azt tapasztalták, hogy a segélyezettek nem vették komolyan, és még mindig abban bíznak, „hogy találnak kiskaput, amivel kijátsszák a törvényt, ahelyett hogy munkát vállaljanak”.

Általában a vidéken élők utasítják vissza a felkínált munkalehetőséget, legtöbben arra hivatkoznak, hogy nem tudják megoldani az ingázást, holott sok cég megtéríti az ingázási költségeiket, a nagyobb gyárak pedig buszt is biztosítanak az utazáshoz. Kelemen Tibor szerint az utóbbi időben több háromszéki segélyezett is medveveszélyre hivatkozva utasította vissza a felkínált munkahelyet. Arra hivatkoztak, hogy félnek, hogy ha este későn érnek haza, a falu utcáin medvével találkoznak. Kelemen Tibor szerint a medveveszély valóban nyomós indok a munkahely visszautasítására, de hozzátette: ha valaki sorozatosan kibúvókra hivatkozva nem vállal munkát, az biztosan elveszíti a szociális segélyét.

Tanfolyam írni-olvasni nem tudóknak?

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének oktatója, a szociális szakpolitikákra szakosodott Cristina Raț szerint a legszegényebb dolgozók kárára módosították a törvényt. "Nagyon amatőr törvénynek tartom. Kezdjük azzal, hogy az indoklása szinte teljesen légből kapott: arról beszél, hogy Romániában milyen alacsony azoknak az aránya, akik szerződéses munkával dolgoznak, és ezt annak tulajdonítja, hogy nagyon sokan részesülnek szociális segélyben. Ezt annak ellenére állítja, hogy a szociális segélyre vonatkozó törvény korábbi formája előírja, hogy azoktól, akik szerződéses munkával rendelkeznek, a segélyt nemhogy megvonják, hanem ellenkezőleg: 15 százalékos bónuszban részesülnek, hogyha a jövedelmük az előírt szint alatt van. Ez eleve sugallja, hogy akik ezt a törvénymódosítást javasolták, nem igazán dokumentálódtak, nem ismerik a jogszabály hátterét" - mondta Cristina Raț.

Emlékeztetett, hogy eddig csak a harmadikra felajánlott munkát voltak kötelesek a szociális segélyben részesülő személyeknek elfogadniuk. "Ez azért fontos, mert abban a pillanatban, amikor egy vállalkozásban szükség van olcsó, kevésbé képzett munkaerőre, akkor azok jönnek szóba, akiknek nincs meg az a képessége, hogy a saját jogaikért, a megfelelő munkakörülményekért, a megfelelő fizetésért kiálljanak.  2011-ben az érdekképviseletet nagyon meggyengítették, a munkaszabályozást szintén, ilyen kontextusban nagyon fontos lenne, hogy az érintetteknek legyen lehetőségük, hogy szisztematikusan visszautasítsanak egy olyan alkalmazót, aki számukra nem nyújt biztonságos munkakörülményeket és megfelelő fizetést. Azzal, hogy ezeket az emberek kötelezzük, hogy elfogadják az első munkahelyet, gyengítjük minden munkás lehetőségét arra, hogy tárgyaljon a munkaadóval jobb munkakörülményekért és bérekért" - magyarázta.

Cristina Raț szerint egy nem megfelelő munkahely visszautasítása egy alapvető jog kellene hogy maradjon.  Egy másik fontos változásra is felhívta a figyelmet: azt a munkát, amelyet a szociális segélyben részesülő személyek végeznek, az úgynevezett közmunkát, ezután nem csak a közhivataloknak végezhetik el. A hivatalnak lehet megállapodása privát cégekkel, amelyek használhatják az érintettek munkaerejét. A cég a munkának megfelelő minimáljövedelmet a közhivatalnak utalja át.

Emlékeztetett, hogy eredetileg a különböző tanfolyamokon való részvétel a szerződéses munkavállalás esélyeit volt hivatott elősegíteni. A mostani törvény viszont nem szabályozza, hogy mi legyen az aluliskolázottakkal, akiknek leginkább a Második Esély iskolaprogramban való részvétel lenne hasznos, hiszen a legtöbb tanfolyam minimum nyolc osztályt igényel. A szakemberrel készült interjúnkat itt olvashatja. 

Kapcsolódók

Kimaradt?