Gazdasági reformintézkedésekről tárgyal Szerbia az IMF-fel

Tíznapos belgrádi látogatásra érkezett hétfőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, a látogatás célja a tanácsadói együttműködésről júniusban kötött megállapodás fejleményeinek a vizsgálata.

A szerb kormány és az IMF három hónappal ezelőtt egy új, harminc hónapra szóló, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről állapodott meg. Az új program a tervek szerint a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást őrzi meg, valamint az ambiciózus strukturális és intézményi reformok megvalósítását támogatja annak érdekében, hogy elősegítsék a gazdasági növekedést, növeljék az életszínvonalat, lehetőséget teremtsenek új munkahelyek létrehozására, és növeljék a befektetői bizalmat. 

A Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) közleménye szerint az IMF képviselőivel azt vizsgálják meg a következő tíz napban, hogy hogyan lehetne felgyorsítani a tervezett strukturális és intézményi reformokat a kitűzött célok mihamarabbi elérése érdekében. Az IMF képviselői a következő néhány napban megvizsgálják majd az ország gazdasági és pénzügyi folyamatait, valamint makrogazdasági kilátásait. 

A szerb gazdaság az idei év első negyedében 4,6 százalékkal, a második negyedben pedig 4,8 százalékkal bővült. A NBS várakozásai szerint a 2018-as gazdasági növekedés 4 százalékos lesz, míg az IMF becslése szerint a szerb gazdaság az idén 3,5 százalékkal bővül majd. Szerbia februárban zárta le a 2014-ben a Nemzetközi Valutaalappal kötött 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodást. Az akkori megegyezés értelmében Szerbia csökkentette az államadósságát, megszabadult néhány veszteséges állami vállalattól, csökkentette a nyugdíjakat és a közszférában dolgozók béreit, valamint karcsúsított a felduzzadt állami adminisztráción. 

A belgrádi parlamentben jelenleg is a nyugdíjcsökkentésre vonatkozó intézkedések visszavonásáról vitáznak, a kormány azt szeretné, ha már októbertől visszaállíthatnák a 2014-es csökkentés előtti nyugdíjakat, illetve a pénzügyminiszter ígérete szerint a korábbinál magasabb összegeket kapnának az idősek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?