Egy lépéssel közelebb áll a megvalósításhoz a Ploieşti-Brassó autópálya

A kormány elfogadta a Ploieşti-Comarnic-Brassó autópálya megalapozó tanulmányára vonatkozó határozattervezetet – jelentette be a kabinet szerdai ülését követően Nelu Barbu szóvivő.

„Ez az első projekt, amely a köz- és a magánszféra partnerségével valósul meg” – mondta Barbu és hozzátette: a versenytárgyalást szeptemberben írják ki és abban bíznak, hogy év végéig aláírásra kerül a szerződés.
A szóvivő szerint a 107 kilométer hosszú pályaszakasz építési határideje négy év, a karbantartási szerződést 20 évre írják alá.

„A közszféra 25, a magánszféra 75 százalékkal járul hozzá a projekt 1,36 milliárd euróra becsült költségeihez” - részletezte a szóvivő.

Hozzátette: a megalapozási tanulmány szerint bónusz jár a kivitelezőnek, amennyiben határidő előtt befejezi a munkálatokat, de büntetést számítanak fel késés esetén. „A sikerdíj évi százmillió euró, a késésért ugyanezt az összeget kell fizetni” – mondta el Nelu Barbu.

Kapcsolódók

Kimaradt?