• 2018. november 13., kedd
    Szilvia
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • -1°
      Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • -1°
      Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -0°
      Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • -0°
      Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • 10°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6586 LEI
    • 1 USD = 4.1342 LEI
    • 1 GBP = 5.3120 LEI
    • 100 HUF = 1.4475 LEI

Réka kismamablogja: mi mindent nem tud egy anya?


-A A+

„Mutass nekem egy olyan anyukát, aki száz százalékban elégedett azzal, amit a gyerekének nyújt! Szerintem ilyen anyuka nincs is” – mondta az osztálytalálkozó bemelegítő beszélgetésén a volt osztálytársnőm arra a sopánkodás-féle felvetésemre, miszerint továbbra sem találom a munka és a gyermeknevelés közötti egyensúlyt, amelynek köszönhetően elégedett lennék azzal, amit a gyermekemnek nyújtok anyaként, mert a mérleg legtöbbször a munka irányába billen ki…

Persze, nem először merül fel bennem a téma, de most osztálytársnőm felvetése legalább annyira megnyugtatott, mint amilyen mélységesen elkeserített… Lehet, hogy eddig egy délibábot hajszoltam, azt gondolva naivan, hogy ó, ez csupán a kezdeti egyensúlyhiány, idővel majd meglelem a bölcsek kövét és mint Síva istennő, fél lábon állva, billegve is csak úgy  sugárzom majd a harmóniát: tökéletes dolgozó nő leszek és anyuka, mindkét téren a maximumot fogom nyújtani.

Aztán ehhez a témához kapcsolódott logikusan az anyák diszkriminálása a munkaerőpiacon, ami még két fokozatot visszavehet a lelkesedésből, amelyet a magával amúgy sem túl elégedett anya érezhet napi szinten. („Nem elég, hogy nem töltök a gyermekkel elég időt, még azzal is etetnek naponta, hogy nem vagyok túlságosan alkalmas arra a feladatra, amit naponta végzek. Hát, ember legyen a talpán, aki még ezek után is fülig érő szájjal dolgozik, töretlen lelkesedéssel.”)

Amikor erről tettem említést az osztálytársnőmnek, majdhogynem idegen jelenségként hallgatta a mondandóm. Megjegyezte, hogy azért örvend, hogy nem él Romániában, ahol ezeket a dolgokat osztják és szorozzák naphosszat egy nem túlságosan felnőtt és elfogadó társadalomban. Hiszen abban a nyugati országban, ahol ő él, ismeretlen jelenség az, hogy a munkahelyen nem tapsikolnak az örömtől, amikor egy anyuka megpróbál és tud is a kollégáihoz mérten teljesíteni. Ráadásul komoly feladatokat is bíznak akár nagyon friss, néhány hónapos gyermeket nevelő anyukákra, és akiben felmerülne valamiféle aggály ennek kapcsán, az igencsak megjárná, akár jogilag is. „Van egy olyan mondás: ha azt akarod, hogy valami elintéződjön, akkor bízd egy családanyára. Mert aki egy család utazási logisztikáját le tudja menedzselni, az bizonyára ennél könnyebb vagy ehhez mérten nehéz feladatokkal is megbirkózik” – mesélte a volt osztálytársnőm, aki szintén anyukaként egy nemzetközi hírnevű cég európai, illetve Európán kívüli piacaiért is felel. „Soha nem jutott eszébe senkinek az, hogy én vagy a hozzám hasonlóan felelős beosztásban lévő nők amiatt ne tudnának teljesíteni, mert anyák. Ez egy nonszensz és nagyon súlyos diszkrimináció” – tette hozzá a volt osztálytársnőm, aki azt ajánlotta, hogy mi, idevalósi nők, egyfelől rá se rántsunk az ilyen véleményekre, hanem erényeinkben megbízva és ezekre továbbra is támaszkodva haladjunk az utunkon, mert előbb utóbb le kell szokniuk itt is, erről az „oktalan butaságról”.

Hát, igen, jó lenne, ha a patriarchális társadalom ártalmasan konzervatív felfogása már holnap megszűnne, és ha inkább azt vennék figyelembe a különböző szakterületeken, hogy az anyák milyen pozitívumokat hoznak be egy-egy munkakörbe –  hozzátenném csendben, hogy egy jóindulatú megközeítés esetén fel lehet fedezni ilyeneket. Mert, bizony, akárhonnan is nézzük, az a szívós kitartás és eltökéltség egy-egy feladat teljesítésében az anyák legjobb tulajdonsága a munkaerőpiacon. Meg aztán – mondjuk, ez nem az én esetem, de – van, aki az átlagnál nagyobb türelmet is hozzá tudja tenni a csapatmunkához, meg azt, hogy nagyon gyorsan felmérjük (mert a különböző léthelyzeteinkben muszáj), hogy mi mennyit ér, és nem pazarolunk egy dologra több időt, mint amennyit az a dolog ténylegesen ér. Na, de felejtsük is mindezt el, mert egyáltalán nem ide szerettem volna kilyukadni.

Csupán csak azért merem ezt mind leírni, mert úgy gondolom, hogy nekünk, anyáknak nem pozitív diszkriminációra van szükségünk, hanem arra, hogy környezetünk egyszerűen csak felhagyjon annak szajkózásával, hogy ezt vagy azt valószínűleg nem fogjuk tudni megcsinálni azért, mert anyák vagyunk, és mert ez a szerepünk elborítja azt a maradék kis agyunkat is, amivel még rendelkezünk (na jó, ezt soha nem így szokás mondani, hanem ennél sokkal finomabban)…Ja, és amikor olykor tévedünk, akkor ezeket a hibákat jó lenne pontosan úgy megítélni, mint a többi munkatársunk tévedését, ne egy olyan dologként, amiért extra büntetés, kukoricán térdepelés jár (mint ahogy az gyakorta történik)...

Szóval, azt hiszem, az nem egy "feminista szöveg", ha egy gyermekkel rendelkező "némber" azt várja el, hogy úgy kezeljék őt, mint az összes többi embertársát, nemre és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Lehet, hogy egy ilyen hozzáállás minden oldalon nyereséget hozna. Nem tudom, csak gondolom…

 



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X