Réka kismamablogja: „menjünk vissza a színházba!”
  • 2018. szeptember 23., vasárnap
    Tekla
  • 13°
    Kolozsvár
    • 12°
      Csíkszereda
    • 14°
      Székelyudvarhely
    • 12°
      Gyergyószentmiklós
    • 14°
      Székelykeresztúr
    • 15°
      Kovászna
    • 15°
      Kézdivásárhely
    • 12°
      Barót
    • 13°
      Sepsiszentgyörgy
    • 14°
      Arad
    • 14°
      Gyulafehérvár
    • 11°
      Nagyvárad
    • 10°
      Beszterce
    • 11°
      Déva
    • 11°
      Nagybánya
    • 14°
      Marosvásárhely
    • 12°
      Zilah
    • 12°
      Szatmár
    • 14°
      Nagyszeben
    • 14°
      Temesvár
    • 13°
      Brassó
    • 18°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6559 LEI
    • 1 USD = 3.9517 LEI
    • 1 GBP = 5.2123 LEI
    • 100 HUF = 1.4386 LEI

Réka kismamablogja: „menjünk vissza a színházba!”


-A A+

Nagyon ragaszkodtam ahhoz, hogy a gyermekem első színházi élménye emlékezetes legyen. Hogy magához édesgesse a színház és semmi olyat ne tapasztaljon, ami aztán a későbbiekben egy nemkívánatos nyűggé, gyötrelemmé teheti ennek a művészetnek a fogyasztását. Nyilván, azért is fontos volt ez számomra, mert alapvetően a színház a szakmám, és mindemellett szívem csücske is. Ebből a szempontból sem volt tehát mindegy számomra, milyen lesz a Lea első találkozása vele.

Izgultam tehát, amikor elindultunk Leával és nagyszüleivel Brassóból Sepsiszentgyörgyre, hogy a Cimborák Bábszínház Benkő Éva által rendezett Tündérek tenyerén című babaszínházi előadását megnézzük együtt. Boldog voltam azért is, hogy kvázi megközelíthető távolságra tőlünk van egy olyan lehetőség, amely által a közel kétéves lányom a színházzal a korának megfelelő formában szembesülhet.

Persze, nagy volt a kísértés korábban és a szakmai türelmetlenségem is, mert Brassóban szoktak lenni meghívott gyermekelőadások vagy magyar nyelvű bábszínházi produkciók, amelyekre elmehettünk volna. Ráadásul Leát a koránál némiképp érettebbnek is látom (épp elég jele van ennek), úgyhogy tényleg gondolkodtam azon, hogy bevállaljuk. De végül megveregettem saját vállam azért, hogy nem siettem el a dolgot. Mert ezzel az előadással is tökéletesen bebizonyosodott, hogy „mindent a maga idejében”, ráér még különböző bábszínházi előadásokat ízlelgetni, amihez már picit előrehaladottabb nézői tapasztalatok szükségesek.

Az első közös színházi élményünk (számomra is első volt ebben a műfajban) tökéletesen megmutatta ugyanis, hogy nézőnek lenni nem is olyan könnyű dolog, azt is meg kell tanulni. A sepsiszentgyögyi előadásban erre három tündér (D. Gulácsi Zsuzsanna, Szucher Ágnes, Vincze Tímea) tanította a kicsiket. Énekkel, mondókákkal és különböző „varázslatokkal”, bábjátékkal. Az áttetsző kelmével körülzárt játékteret körbe kellett ülni, és a nézők közé ültek le a játékot vezető tündérek is, akik előadás közben színes tüllszoknyában libbentek a térben, különböző zörgőkkel, csörgőkkel bűvölték el a kicsiket, vagy éppen bábot „készítettek” több alkotóelemből.  

Az ölemben ülő Lea teljesen belefeledkezett a játékba, amelyben egy-két mondóka közös elem volt a korábbi babaklubos élményeivel. Aztán valami miatt „kiesett” a nézői révületből, magára eszmélt és visszazuhanva a valóságba kétségbeesetten szólongatni kezdte a nagymamáját, aki a játékteret lezáró függönyön túl foglalt helyet a bábszínházi nézőtér sötétjében. Már-már azt hittem, hogy felpattan és keresésére indul, de akkor rájöhetett, hogy biztonságban van, mert bár nem láthat, mert teljesen háttal ül nekem (emiatt meg is feledkezhetett rólam), nem kell a biztonság keresésére indulnia. Közben mondogattam neki megnyugtatásként, hogy „itt van mama, kicsim, itt van ő is”. Aztán ismét belefeledkezett a valamivel több, mint félórás játékba.

Amikor visszaértünk Brassóba, és egy rokonunkat látogattuk meg az esti fürdésig, lefekvésig, Lea egy adott pillanatban felugrott, sírásra görbülő szájjal ment az ajtó felé mondván: „menjünk vissza a színházba, menjünk vissza a színházba!” Alig tudtam megértetni vele, hogy nem tudunk most rögtön a tündérekhez száguldani, de titkon nagyon örültem annak, hogy ilyen hatást tett rá az előadás, mert erre már építeni lehet további színházi élményeket.

„A kislánykák játszottak, énekeltek és gitároztak” – mesélte egy nappal később is Lea az élményét, és azt követelte: „énekeljünk, mint a tündérek”. S mivel nekem hirtelen nem jutott eszembe, hogy mit is énekeltek a tündérek, rázendítettem valami tetszőleges „kis kece lányomra”, még kissé suta táncot is lejtettem hozzá, amit Lea nagylelkűen elfogadott tündértáncként.

Még sokáig emlegette a sepsiszentgyörgyi babszínházat, ahová évadkezdéskor, szeptember táján újfent szívesen elviszem majd Leát. Bár addig valószínűleg még sok ilyen tündéres jelenetet ki kell találnom, hogy kielégíthessem színházéhségét.

Nem szoktam bejegyzéseimben tanácsokat osztogatni, de most teszek egy kivételt: a kisgyermekes szülőknek tényleg nagyon tudom ajánlani, hogy legyen türelmük kikeresni, körültekintően kiválasztani a gyermek korának megfelelő színházi előadást: a babaszínház néhány hónapos kortól 3 éves korig, de még picit talán azon túl is ideális lehet, viszont tudtommal a bábszínházat inkább 3 éves kortól ajánlják általában. Kell ez a fokozatosság, akár a hozzátáplálásban. A színházfogyasztást is meg kell alapozni, hogy legyen, amiből táplálkoznia a későbbi kiforrott ízlésű kultúrembernek. Mert vagyok annyira naiv, hogy azt gondoljam: ezek a picik a későbbi színházszerető közönséget alkotják majd.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X