Réka kismamablogja: relax van és egy nagy kupac ruha a szobában
  • 2018. szeptember 23., vasárnap
    Tekla
  • 18°
    Kolozsvár
    • 17°
      Csíkszereda
    • 18°
      Székelyudvarhely
    • 16°
      Gyergyószentmiklós
    • 18°
      Székelykeresztúr
    • 19°
      Kovászna
    • 19°
      Kézdivásárhely
    • 17°
      Barót
    • 19°
      Sepsiszentgyörgy
    • 20°
      Arad
    • 17°
      Gyulafehérvár
    • 19°
      Nagyvárad
    • 14°
      Beszterce
    • 19°
      Déva
    • 19°
      Nagybánya
    • 17°
      Marosvásárhely
    • 19°
      Zilah
    • 19°
      Szatmár
    • 17°
      Nagyszeben
    • 20°
      Temesvár
    • 19°
      Brassó
    • 24°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6559 LEI
    • 1 USD = 3.9517 LEI
    • 1 GBP = 5.2123 LEI
    • 100 HUF = 1.4386 LEI

Réka kismamablogja: relax van és egy nagy kupac ruha a szobában


-A A+

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de nálunk csak nagyon ritkán van rend. Ezek az alkalmak Lea születése óta általában egybeesnek az ünnepekkel. Azt is mondhatnánk, hogy ilyenkor a rendet ünnepeljük. Azt sem sok ideig, mert a gyermeknek a porszívózásról például rendszerint a kekszevés szokott eszébe jutni, és akkor a tisztaságnak be is fellegzett. Rögtön utána meg a fél könyvespolcot kell leszedni vagy két doboz játékot kiborítani, és a rend ünnepe ezennel véget is ért teljesen.

De nem, a rendetlenség nem Lea miatt van. Jobban mondva de, ez némiképp neki is köszönhető, azonban emellett az is igaz, hogy még mindig nem sikerült úgy beosztanom az időm, hogy a gyermek ellátása és az otthonunk rendezettsége egyformán kielégítő legyen. De azzal vigasztalom magam, hogy majd egy következő reinkarnációmban esetleg ez lesz a karma-küldetésem.

Hogy teljesen őszinte legyek: kicsit sajnálnám is, ha az egész gyermeknevelésre szánt időt a rendcsinálásra, pakolásra fordítanám. Márpedig, ha a rendhez nagyon ragaszkodnék, akkor a szabadidőm tetemes hányadában ezt kellene tennem. És el is magyarázom, hogy miért.

Ha például sétálni megyünk a parkba késő délután, amikor hazavergődöm az irodából, akkor gyorsan-gyorsan fel kell öltöztetnem, előtte pelust kell cserélnem, összecsomagolnom a szükségeseket, ezekhez a műveletekhez pedig általában sokféle apróság kell. Ez mind-mind előkerül a szekrényből. Aztán kiderül, hogy a negyedére sem lesz szükségünk, de már nincs idő visszapakolni, ezért kisebb kupacok maradnak távozáskor mögöttünk, amiket hazaérkezésünkkor sem tudok már elrakni, mert vacsorázni, kicsit játszani, fürödni és lefeküdni kell. Egyik sem kihagyható, így a hét végére felgyűl a heti „termés”. Ez kis felületen eléggé rémisztően tud kinézni, mert a Lea „termése” összeadandó az enyémmel, mert annak elpakolását is le szoktam váltani egy kis közös esti játékra, miegymásra.

A többi napi tevékenység kellékeire pedig ugyanez az elhanyagoltság jellemző. A múltkoriban például a használt pelust a laptopom mellől szedtem össze, mert már nem volt időm elmenni a szemetesig, hiszen a cumiját kellett gyorsan előkeresnem a táska mélyéről. Volt olyan is, hogy a lakáskulcsomat nem találtam, mert már arra sem emlékeztem, hol raktam le, amikor a cumisüvegét kerestem, amelyet a kanapé mellé gurított be...

Szóval, a gyermeknevelés nem rendmániásoknak való, mert nekik két lehetőségük van: begőzölnek teljesen vagy letesznek az ilyenszerű hóbortokról. Persze, az ilyen jellegű kudarcokat általában nem szokás beismerni, mert az ideális nő, anya és feleség "multitasking" a kimerülésig. Mindig minden rendben van az életében, a friss kaja az asztalon, tisztaság 24/7-ben, a gyermek megnevelve, ő maga meg mindig ápolt és rendezett. S ha ezek közül valamelyik nem is épp a tökély, akkor sikeresen el tudja titkolni...

Én ennek a rendcsinálás részét például bravúrosan megoldom: összefoglalom röviden, ahogy a tankönyvekben szokta írni a feladványoknál. Vendégeket sem szeretek fogadni, csupán ünnepek táján, s aztán főként olyanokat nem, akik nincsenek nyakig benne egy kisgyermek nevelésében. Mert ha csak voltak, azok lekerülnek a megértők és elnézők listájáról, hiszen az ilyen irányú empátia el szokott párologni, ahogy az ember napi rutinja átalakul. Szabadkozni pedig nincs idegem: magyarázkodni hosszan, hogy a mi legnagyobb rendünk miért hasonlít az illető által meg nem szokható legnagyobb rendetlenséghez...

És igen, roppant lelki nyugalommal tudok játszani Leával, holott tudom, hogy a ruhák kupacokban állnak a hálószobánkban. Erre pedig egy nagyon hülye magyarázatom van: a ruháknak nem kell elmagyarázni, hogy miért leázom, amikor velük kellene foglalkoznom (persze, nem is akarnak maguktól bemászni a szekrénybe), Leával viszont ugyanez nem működik (ő viszont kérés nélkül is teljesen önállóan bemászik a szekrénybe).

Úgyhogy egyelőre ez így marad, s aztán még az is megtörténhet, hogy idővel eljön a másfajta időbeosztás lehetősége is.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X