Bike Fest X3: motorostalálkozó lesz Váradszentmártonban

A váradszentmártoni Püspökfürdő (ma Május 1. fürdő) hullámstrandjára várják június 22–24. között a hazai és külföldi motorosokat, ahol a Hawks RC, a Black Eagles RC és az Invinctus RC közös szervezésében idén is megtartják a Bike Fest X3 elnevezésű motorostalálkozót.

Tavaly mintegy 700-800 ember vett részt a rendezvényen. Idén is kaptak már visszajelzést Magyarországról Hajdú-Bihar, Békés és Heves megyékből, valamint a Bihar, a Kolozs, az Arad, a Hunyad, a Szatmár, a Szilágy, a Máramaros és a Hunyad megyei motorosoktól, de Ausztriából és Németországból is érkezhetnek majd a találkozóra, tudtuk meg Schmidt Róberttől, a szervező Hawks RC elnökétől.A találkozó első napján az érkezőket fogadják, 20 órától pedig kezdődnek a koncertek. Pénteken elsőként egy fiatal nagyváradi csapat, a Wrepperz együttes lép színpadra, majd a szatmári Black River Blues Band, végül budapesti a Jump Rock Band – ők a magyarországi, de nem csak ottani motorostalálkozók állandó fellépői – koncertezik.

Szombaton vetélkedőkkel színesítik a programot, a hagyományos kötélhúzás, sörpörgő, viziboksz, szkander (női és férfi), lassúsági verseny, motoros szumó stb. mellett meglepetés-versenyszámokkal is készülnek – mondta Schmidt Róbert. A vetélkedők nyertesei kupákat és diplomákat kapnak, ezeket este vehetik át, de szombaton este tartják a tombolasorsolást is, a tárgynyeremények mellett például ingyen gumicserét is nyerhetnek a szerencsések. A szombati koncert szintén 20 órától kezdődik, elsőként a kolozsvári C.A.S.H., majd a váradi N.O.R. lép fel. A zenét egy körülbelül félórás tűzzsonglőrshow szakítja meg, majd a Máramaros megyei Focul Viu együttes koncertjével zárul a program.

Idén újdonságnak számít, hogy a Bihar megyei Retromobil Klub is kiállít 8-10 autót a találkozó ideje alatt, és vulkanizálni, gumit cserélni is lehet majd a hullámstrandon.

A belépők ára egységesen 35 lej (ebben a sátorhely és a medence használata is benne van), étel, ital, kürtőskalács és fagylalt a strandon kapható, és egy háromkerekű Jaeger-bár is üzemel majd, ahol Jaeger-koktélokat és -különlegességeket fogyaszthatnak a résztvevők. A három motorosklub második alkalommal szervezni meg közösen a találkozót, a Váradszentmártoni Polgármesteri Hivatal és a Félixfürdő és Május 1. Fürdő (Püspökfürdő) turizmusnépszerűsítési egyesület támogatásával.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?