Több mint 200 okunk lehet a szexre

Ha eddig azt gondolta, szeretkezni csak szórakozás vagy gyereknemzés miatt lehet, akkor a Texasi Egyetem kutatása felhívja a figyelmét a többi indokra is. David Buss és Cindy Meston pszichológusok összesen 237 okot vettek számításba nagyívű felmérésük során. 

A Texasi Egyetem kutatása szerint a szeretkezések hátterében nem mindig olyan egyszerű okok vannak mint az utódnemzés vagy örömszerzés, hanem összetett is lehet a motiváció. David Buss és Cindy Meston arra vállalkozott, hogy feltárja a lehetséges indokokat, végül négy kategóriában összesen 237 okot találtak.

A kutatás két részből állt. Először 400 nőt és férfit kértek meg arra, nevezzenek meg minél több indokot, amiért az emberek szexelhetnek, a második részében pedig 1500 fiatal mesélt a szexuális élményeiről. A két felmérés összevetésével 4 nagyobb és 13 kisebb csoportba osztották a szexualitás hátterében húzódó okokat. 

Az emberek szexualitása mögött olyan mindennapi ok is lehet, mint az unalom. Érdekességek is kiderülnek a tanulmányból: vannak olyan emberek például, akik a szeretkezés által Istenhez akarnak közelebb kerülni. Egyesek a szex révén manipulálják párjukat, mások azért szeretkeznek, hogy a partnerüket boldoggá tegyék.

További ellentétek is körvonalazódnak: míg némelyeket a szex magabiztossá tesz, mások azt kedvelik, ha szex után megalázottnak érzik magukat. Más emberek – közvetve vagy közvetlenül – is okot adhatnak a szeretkezésre, hiszen egyesek ezzel imponálni akarhatnak barátaiknak, vagy éppen keresztbe tehetnek ellenségüknek. 

Összességében négy nagyobb okok különítettek el: fizikai ok (örömszerzés, stresszoldás), konkrét ok (gyermeknemzés, bosszú), érzelmi ok (hála, szerelem, kötődés), létbizonytalanság miatt (alacsony önértékelés, önbizalomhiány, kényszer, kötelességtudat).

„Sok tudós csupán annyival intézi el a kérdéskört, hogy az emberek csak magáért a szexért vagy az utódnemzés miatt szeretkeznek. Ezt a jóval összetettebb kérdés azonban további kutatásokat igényelne" – nyilatkozta Dr. Buss.

Kapcsolódók

Kimaradt?