Másnaposság nélkül is lehet italozni – Pálinkát és sört kóstoltunk Gyulán

Ha nem fáj a fej és a „viszontlátás” sem rontja a másnapot, akkor igazán jó a pálinkázás. Aki Gyulára látogat, annak mindenképp érdemes kipróbálnia a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kóstolóházát, valamint a Beer Corner Viharsarki Sernevelde látványfőzdéjét. Egy finom pálinka, egy kézműves sör kiváló alkalmat teremt egy baráti beszélgetéshez, egy családi programhoz, egy kirándulás felpezsdítéséhez.

Fabulya Attila, a Kóstolóház vezetője mutatta be az Erdélyből Gyulára látogató sajtós csoportnak a pálinkafőzés fortélyait. A számtalan érem és diploma alatt nagy érdeklődéssel hallgattuk a jó pálinka ismérveit, miközben (legalábbis fejben) végigkövettük a pálinka útját az egyik tartályból a másikba, míg el nem készül a minőségi ital.

Vezetőnk elmondása szerint háromféle pálinkapárlatot különböztetünk meg a pálinkafőzés során, ezek közül azonban csak egyik alkalmas az élvezetes fogyasztásra. Az első lepárlást követően az alszeszt másodszor is lepárolják. Ilyenkor az acetonos szagú előpárlat, amint a neve is jelzi, a készülő párlat első pár decijét, esetleg néhány literjét jelenti. Ezt követi a középpárlat, ami maga a fogyasztható pálinka. Komoly hozzáértést igényel az elő- és középpárlat helyes szétválasztása, ugyanis az előpárlatot követően, a középpárlat eleje adja a pálinka lelkét, a gyümölcsös ízek, a pálinka sajátos zamata ekkor alakul ki. Fabulya szerint ezerből egy ember rendelkezik olyan kiváló szagló- és ízlelőérzékkel, hogy a megfelelő helyen tudja elválasztani az előpárlatot a középpárlattól. A párlat harmadik szakaszát nevezik utópárlatnak, amit szintén érdemes leválasztani. Ha a pálinkában marad az elő- és utópárlat, többnyire ezek lesznek felelősek a másnapi fejfájásért és hányingerért, rosszullétért.

A pálinkafőzés technológiájának megismerésén túl a 40-45 fő befogadására alkalmas Kóstolóház vendégei a gyakorlatban is élvezhetik a különbnél különb pálinkák zamatát. Széles választék áll a rendelkezésükre a málnapálinkától a fekete ribizke, kökény, faeper, cigánymeggy, vilmoskörte pálinkákig (hogy csak párat említsünk), aki pedig erősebbre vágyik, az megkóstolhatja a hatvan fokos Mélyvíz pálinkákat is. Az érdeklődők finom étkeket fogyaszthatnak a pálinkakóstolókon.

Aki a kevésbé erős italok rajongója, az is kedvére való kikapcsolódási lehetőséget találhat a gyulai serneveldében. A hagyományokat követő, de saját ötletekkel is kísérletező sörfőzde ízletes sörökkel várja vendégeit. Az alapanyagokat meg is lehet kóstolni, mi kis tálkákból fogyasztottuk a malátát, mielőtt kihozták volna választott sörünket. Itt is, akárcsak a pálinkafőzdében, megismerkedhetünk a sörfőzés technológiájával, a fémtartályok és főzőberendezések között sétálva pedig igazán közelinek érezzük magunkhoz a frissítő söröket, amelyeket helyben palackoznak.

Ha gyulai kirándulást terveznek, egy meleg nyári napon a fürdőzést követően ne hagyják ki a sernevelde meglátogatását, fogyasszanak egy üdítő és felfrissítő sört, ha pedig egy vacsorával egybekötött pálinkázásra vágynak, kiváló szolgáltatásaival várja az érdeklődőket a kóstolóház.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?