Kisgyerekes szülőknek nyújt segítséget a dadus.ro

Ingyenes, praktikus és felhasználóbarát. Ez a három szó jellemzi leginkább a Bándi-házaspár, Helga és Csongor „weboldalgyermekét”, a dadus.ro-t. A fiatal szülők azért alkották meg szabadidejükben az oldalt, hogy az segítségére legyen minden szülőnek és dadusnak. Bándi Helgával, a lassan kétgyermekes szoftverfejlesztővel az oldalról, kezdetekről és jövőbeli tervekről beszélgettünk. 

Honnan jött a dadus.ro ötlete?

Elsősorban személyes igények és tapasztalatok ihlették. Friss szülőként, nagyszülőktől távol élve, rá kellett jönnünk arra, hogy néha bizony jól jönne a segítség, csak éppen nem mindig egyszerű rátalálni. Amikor az első gyermekünk esetében felmerült a kérdés, hogy bölcsőde vagy dadus, úgy éreztük, hogy mindhármunk számára a dadus és az otthoni környezet lenne a megfelelőbb. Végiggondoltuk, hogy milyen is lenne számunkra az ideális dadus, a baj csak az volt, hogy fogalmunk sem volt, hol kezdjük a keresést. Kis segítséggel sikerült elindulni egy lehetséges úton, és találni valakit, csak mivel a fiatalabb dadusok nagy része ritkán tud hosszú ideig maradni, volt szerencsénk többször is nekifutni a keresésnek.

Minden alkalommal éreztük, hogy kevés lehetőség van az egyszerű keresésre, és azokból is mindig hiányzott nekünk valami. Innen jött az ötlet, amit érlelgettünk magunkban egy darabig, majd 2016 decemberében elkezdtünk komolyabban foglalkozni az oldallal, ami végül idén május 1-én indult. Az, hogy a férjemmel mindketten szoftverfejlesztők vagyunk, nagy könnyebbséget jelent abban, hogy amit megálmodtunk, azt meg is tudjuk valósítani. Eközben a nap nagyrészében alkalmazottak vagyunk, a fennmaradt időben főállású szülők, a néhány szabad esti/éjszakai óránkban pedig a dadus.ro-val foglalkozunk.

Ez lett a hobbitok?

Inkább nevezzük szabadidős projektnek, amivel szeretnénk valami olyat alkotni, ami segítséget jelent, mind számunkra, mind mindenki másnak. A célunk az, hogy ha valaki dadust keres, legyen egy hely, egy weboldal, amit bármikor elérhet. Ne kelljen azon gondolkodjon, hogyan induljon, kihez forduljon, kitől kérjen segítséget, ne ütközzön anyagi korlátokba.

Mitől különbözik ez az oldal a többi keresési lehetőségtől? Például Facebook-csoport, bébiszitter-ügynökség.

Mielőtt belevágtunk volna végeztünk egy kis piackutatást, hogy milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik dadust illetve dadusi állást keresnek. Mind az ügynökség, mind a Facebook-csoport jó lehetőség, a dadus.ro azonban más közönséget céloz meg.

Egy ügynőkségtől például abban különbözik, hogy ingyenes és, hogy magad keresel, ami előnyt jelenthet azoknak, akik szeretik maguk intézni az ilyesmit. Nem kell érte fizetni sem a dadusnak, sem szülőnek, teljesen ingyenes, korlátlan. Annyiszor hirdethetsz, ahányszor éppen erre szükséged van. Igyekeztünk semmilyen szempontból sem korlátozni a felhasználókat.

A Facebook-csoport is egy nagyon hasznos ötlet, viszont nem akartuk kizárni azokat, akik nem használják a közösségi oldalt. Több olyan ismerősünk van, még a mi korosztályunkból is, aki úgy érzi, elveszi az idejét a Facebook, így nem használja. Szerettük volna azt a réteget is bevonni, akik nincsenek Facebookon, elérhetővé tenni számukra is. Nagyon sok idős, már nyugdíjas hölgy vállalna néhány óra daduskodást, mintegy pótnagyiként. Ők nem biztos, hogy rutinos facebookozók, vagy egyáltalán rutinos internetezők, így a Facebook-csoportokban ők nem találhatnak lehetőséget.

Ami nekem a Facebook-csoportban hiányzott még, hogy nem tudtam keresni, nem tudtam ki a dadus, ki a szülő, végig kellett görgessek sok-sok hirdetést. Az ötletet pedig, hogy gyorsan, néhány klikkel leszűkíthetem a listát és azt láthatom, ami érdekel, nagyon szimpatikusnak találtam.

A nem rutinos internetezők hogyan boldogulnak az oldallal?

Miattuk szerettük volna a dadus.ro-t a legegyszerűbbre tervezni. Követni akartuk a standardokat, hogy ismerős legyen azoknak, akik már gyakorlott internetezők, de eléggé egyértelmű legyen azoknak is, akik egyébként nem a web világában mozognak.

Hogy még inkább megkönnyítsük a dolgukat, segítő posztokat is közzéteszünk mind a Facebookon, mind az oldalon is. A következőben például a regisztrációt magyarázzuk el. Bár egyszerűnek tűnik, de nem biztos, hogy mindenkinek az. Mi a nagyikon teszteltük ezt. Édesanyám egyébként még nem is tartozik az idős korosztályhoz, facebookozik, rendszeresen használja az internetet, de mégsem tudott egyből regisztrálni. Ekkor jüttönk rá, hogy újra kell gondolnunk az oldal néhány funkcióját, és egyszerűbbé tenni azt, valamint könnyen érthető információkkal segíteni azokat, akik nem boldogulnak első látásra.

Ki a célcsoportja az oldalnak?

A dadus.ro országos szintű. Főként a magyar családokat és dadusokat céloztuk meg, ugyanis a többnyelvű oldal több munkába és időbe került volna. Szerettük volna először az alap dolgokat implementálni, hogy minél hamarabb elindulhasson az oldal. Ha minden ötletünket megvalósítjuk, még nem lenne kész. Így legalább a jövőben is lesz, amit apránként fejleszteni. 

Először csak Kolozsvár szintű oldalban gondolkodtunk, de hamar rájöttünk, hogy nem sok plusz munkával országos szintűvé tehetjük. Így miért ne segítsünk azoknak is, akik máshol élnek. Én gyergyószentmiklósi vagyok, a férjem csíkszeredai, azon a környéken is érdeklődtünk ismerősöknél, hogy lenne-e igény az oldalra és a válaszok a mi feltételezéseinket igazolták vissza.

Hogyan lehet regisztrálni?

Ez nagyon könnyű. Akinek Facebookja van, annak csupán három klikkbe kerül. Akinek nincs, annak hagyományosan jelszót és e-mail-címet kell megadni. Kap egy e-mailt, onnan egy link elviszi a regisztrációt megerősítő oldalra, ahol megad három-négy információt, ami szükséges, hogy a fiók elkészüljön. A dadusoknak lehetőségük van egy részletes profil kitöltésére, azonban az alap információkon felül semminek a megadása nem kötelező, csak ajánlott.

A Gyakran Ismételt Kérdések (GY.I.K) menüpont alatt részletesebb információt találhatnak erről és az egyéb lehetséges kérdésekről is. Például adunk néhány ötletet, mit érdemes beírni egy hirdetésbe. A hirdetések nem automatikusan jelennek meg. Hogy kizárhassuk a nem odaillő, reklám jellegű hirdetéseket, mi először elolvassuk és jóváhagyjuk, és csak ezután válnak láthatóvá az oldalon. Ennyiben van közünk a daduskeresés folyamatához.

Milyen rövid-, illetve hosszú távú terveitek vannak az oldallal?

A rövid távú tervünk elsősorban az lenne, hogy minél hamarabb, minél több dadus és szülő gyűljön össze. Ez egy kicsit ördögi kör az elején, mivel amíg kevés felhasználó van, addig sokak számára nem csábító a regisztrálás. Az oldal akkor lesz igazán hasznos, ha minden érdeklődőhöz eljut a híre és regisztrálnak, hiszen minél többen vagyunk, annál többeket vonz. Ha például egy településről már több dadus is tagja az oldalnak, akkor a szülők is sokkal szívesebben hirdetnek, mert nagyobb az esély megtalálni, akit keresnek. A rövid távú célunk tehát az, hogy egy igazán hasznos oldallá nője ki magát.

Hosszú távon pedig szeretnénk ugyanezt megtartani, nem szeretnénk magára hagyni az oldalt. Ha már „megszültük”, lett egy „weboldalgyermekünk”, szeretnénk fentartani és tovább csinosítgatni. Legyen kéznél a szülőknek és dadusoknak ez az online felület bármikor, amikor szükségét érzik. Vannak még ötleteink, amiket szeretnénk megvalósítani, és ahol szükséges, ott még egyszerűbbé tennénk az oldal használatát. Ehhez minden építőjellegű kritikát, jó ötletet szívesen fogadunk.

A dadus.ro kitalálói a dadus.ro-n keresnek dadust?

Nagyon remélem. Amikor megszületik a második kislányunk, valószínű, hogy lesz még szükségünk segítségre, és bízok benne, hogy az oldalon keresztül megtalálhatjuk majd az ideális 

Kapcsolódók

Kimaradt?