Összefüggés van a hűtlenség és a testvérek száma között

A kutatók korábban kiderítették, hogy akik elégedettek szexuális életükkel hajlamosabbak félrelépni, egy nemrég megjelent felmérésben a hűtlenség és a családi háttér kapcsolatát vizsgálták.

Illicit Encounters társkereső oldal végezte a felmérést melyből kiderült, a házasként viszonyt kereső felhasználók nagy része (34 százaléka) egyedüli gyermek, 28 százaléka elsőszülött, 23 százalékának pedig van fiatalabb testvére. Az adatok elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy az egykeként felnövő emberek hajlamosabbak a félrelépésre.

Christian Grant, az oldal szóvivője szerint ennek az lehet az oka, hogy az egyedüli gyermekek gyakran magányosak kicsi korukban, ez pedig kihat későbbi kapcsolataikra.  Ők folyamatosan mások figyelmét keresik és felnőttként is szükségét érzik ennek. Ha tehát úgy érzik a partnerük nem törődik velük eléggé, gyorsan másnál keresnek vigaszt.

A felmérésből az is kiderült, hogy a középső gyerekek a leghűségesebbek, ők keresnek a legkisebb számban afférokat a komoly kapcsolatuk mellett. A szakértők véleménye szerint ennek az az oka, hogy pontosan a megfelelő mennyiségű figyelmet kapják, ezért nincs szükségük annyi törődésre, kényelmesen érzik magukat még akkor is, ha kevesebb időt töltenek a partnerrel.

Egy korábbi, 43 ezer embert vizsgáló felmérés során hasonló következtetéseket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?