Réka kismamablogja: „Menjünk babakubba!”
  • 2018. szeptember 25., kedd
    Eufrozina, Kende
  • 11°
    Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • 11°
      Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • 11°
      Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • 10°
      Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • 11°
      Arad
    • 10°
      Gyulafehérvár
    • 13°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • 12°
      Nagybánya
    • 10°
      Marosvásárhely
    • 12°
      Zilah
    • 12°
      Szatmár
    • 10°
      Nagyszeben
    • 12°
      Temesvár
    • Brassó
    • 16°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6578 LEI
    • 1 USD = 3.9575 LEI
    • 1 GBP = 5.1941 LEI
    • 100 HUF = 1.4395 LEI

Réka kismamablogja: „Menjünk babakubba!”


-A A+

Egy idő óta kezd „szent” nappá válni a csütörtök. Aznap van ugyanis Brassóban a magyar anyanyelvű kicsiknek – nyolc hónapostól három-négy évesig – a baba-mama klub, ahol a közös mondókázás mellett az anyukák egymással is szocializálhatnak.

Ez egyben a hét egyetlen napja, amikor Lea szervezetten olyan kortársai között lehet, akikkel egy nyelvet beszél. Vagy, ha nem is beszélnek egymással, de ugyanazon a nyelven hallgatnak. Ez neki szemmel láthatóan nagyon fontos. Nemcsak az azonos nyelvű kommunikáció, hanem az azonos nyelven való hallgatás is…

Amikor a klubozásra adtuk a fejünk, Lea mindössze nyolc hónapos volt. Akkor inkább számomra volt fontos az, hogy olyan nőkkel találkozzak, akik nem lesznek menten rosszul a gyermekkel kapcsolatos témáktól, hiszen ugyanazok dolgok foglalkoztatják őket is. Mellesleg ugyanúgy ki akartak szakadni a papi-kaki-szunya Bermuda-háromszögből, mint én. Persze, tettük mindezt azért, hogy a baba-mama klubba főként arról beszéljünk, hogy kinek mennyit eszik, kakil és alszik a gyermeke.

Érdekes módon, ezekből a beszélgetésekből az anyaként nagyon változatos következtetéseket lehetett levonni, amelyek alapvetően két külön kategóriába sorolhatók: 1. „nálunk minden rendben van, mert a másik gyerek is ugyanúgy (nem) eszik, kakil, szunyál, mint az enyém” 2. „nálunk semmi nincs rendben, mert a többi gyermek mind eszik, kakil és szunyál, csak az enyém nem”. Nyilván, a heti statisztika mindig más lehetett, mert rendre evett vagy nem evett, aludt vagy nem aludt, esetleg három napja nem kakilt vagy éppen gyomormenése volt valamennyi gyermeknek. Szóval, voltak megbeszélhető anyai drámák. Eközben meg a gyermekeink nagyon jól szórakoztak, ismerkedtek egymással…

És akkor most, közel egy év után eljött az a pillanat, amikor főként a kiscsajom számára kezd fontossá válni az, hogy hetente ott legyünk a klubban: „Menjünk babakubba!” „Leácska megy babakubba!” – emlegeti igen gyakran hét közben is a gyermekem, aki a helyet egy ideig „anyakubnak” hívta (igaza is volt!), de most már csak „babakubnak” nevezi. És persze, szokott emlegetni név szerint is gyermekeket a klubtársak közül, de alapvetően számára mégiscsak az a környezet, a közeg a fontos, a sok-sok gyermek, akikkel együtt lehet csinálni dolgokat, miközben az sem fontos, hogy egymással beszélgessenek.

Ennek kapcsán azon gondolkodtam el, hogy mi a különbség Lea játszótéri, illetve babaklubos barátságai, ismeretségei között. És rá kellett jönnöm arra, hogy tulajdonképpen a beszélt nyelv a különbség, még akkor is, ha a gyermekek tulajdonképpen se a játszótéren, se a babaklubban nem beszélgetnek egymással, vagyis nyelven túli eszközökkel kommunikálnak. És jól megvannak, persze.

Tévedés ne essék: Lea abszolút mindenkit szeret, jól érzi vele magát nemzetiségtől függetlenül – liberális gondolkodású anyaként nem is tudnám másra nevelni –, azonban van valami megmagyarázhatatlan különbség abban, ahogy a magyar gyermekekkel játszik, vagy együtt van velük beszélgetés nélkül. Valamiféle otthonosságként tudnám ezt beazonosítani.

De ezen túl is felfedeztem Leában olyan érdekes dolgokat, amik csak a „babkubban” jönnek elő (persze, meggyőződésem, hogy mindenik anyuka felfedez a saját gyermekében ilyen érdekes dolgokat). És ez az, hogy egyszerre a gyermekek között is jelen tud lenni, de a társaságon kívül is tud létezni harmonikusan. Olykor magamra ismerek benne, mintha engem igazolna vissza, vagyis azt, ahogy én szoktam egyszerre „kint” és „bent” lenni a közösségi dolgokban különösebb erőfeszítés nélkül.  

Persze, olyan személyiségjegyeket is felfedezek, amelyek nagyon „leásak”: például soha nem sír, nem csapja földhöz magát, ha valamelyik társa elveszi az éppen nála lévő játékot, hanem tudomásul veszi, tovább áll és szerez magának egy másikat, amíg azzal is ugyanez nem történik. Fáradhatatlanul és valamely mélyről fakadó meggyőződéssel tudja művelni ezt a műfajt. És azt sem szokta különösebben zokon venni, „hűtlenségként” értelmezni, ha egyik-másik gyermeket ölbe veszem. Tudomásul veszi, hogy anya ölében most éppen egy másik gyerek ül, és elmegy játszani. Ez a fajta nyugodt magabiztosság őt már pocaklakóként is jellemezte.

A „babakubban” nem sokat szokott beszélni, holott a nagyon beszédes gyermekek közé tartozik, aki naphosszat mondókát mondóka után mondogat csak úgy, a saját szórakoztatására. Azonban, amikor „kubozás” után hazatérünk, hatalmas szóáradattal és lelkesen meséli a nagyszüleinek, hogy milyen is volt, ki mindenkivel találkozott. Érzem rajta, hogy nagyon jó volt, élmény volt számára ott lenni.

Aztán, persze, olyan is van, amikor minden igyekezetem ellenére sem tudom a „szent” csütörtök délutánt betartani (mert a programom aznap épp „rágógumi”). Ilyenkor nagyon rossz anyukának érzem magam, aki azt sem tudja a gyermekének szolgáltatni, amire alapvetően szüksége van. Persze, ilyen egyre ritkábban van, és szent kötelességemnek érzem azt, hogy ne is legyen.

Amikor egy nő anya lesz, akkor – bármivel is foglalkozott azelőtt – legfőbb ismérve az lesz, hogy ő „ikszipszilonkának” az anyukája. Lehet ez ellen lázadni, egyet nem érteni az új helyzettel, olykor egyenesen szabadkozni, de a lényeg lényeg marad: az anyaság nemcsak az ember agyát alakítja át, hanem a társadalmi szerepét is „újraszabja”.  Én ebben a szerepben leginkább sütkérezni szeretek, de nem titkolom el azt sem, amikor néha kilépek belőle egy-egy gondolatsor erejéig. Ezekben az írásokban gyermekről, nőiségről, anyai sikerekről és kudarcokról is szólok kendőzetlenül. Mert csak úgy érdemes…


HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X