Réka kismamablogja: épüljön, ne csak szépüljön
  • 2018. szeptember 22., szombat
    Móric
  • 18°
    Kolozsvár
    • 19°
      Csíkszereda
    • 21°
      Székelyudvarhely
    • 17°
      Gyergyószentmiklós
    • 21°
      Székelykeresztúr
    • 17°
      Kovászna
    • 19°
      Kézdivásárhely
    • 19°
      Barót
    • 16°
      Sepsiszentgyörgy
    • 18°
      Arad
    • 20°
      Gyulafehérvár
    • 15°
      Nagyvárad
    • 13°
      Beszterce
    • 16°
      Déva
    • 13°
      Nagybánya
    • 20°
      Marosvásárhely
    • 14°
      Zilah
    • 14°
      Szatmár
    • 21°
      Nagyszeben
    • 17°
      Temesvár
    • 16°
      Brassó
    • 25°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6559 LEI
    • 1 USD = 3.9517 LEI
    • 1 GBP = 5.2123 LEI
    • 100 HUF = 1.4386 LEI

Réka kismamablogja: épüljön, ne csak szépüljön


-A A+

Ne mondja nekem senki, hogy egy picinyke gyermeknek naponta előadott kultúrműsor nulla erőfeszítést jelent egy lediplomázott felnőttnek. Persze, bátorításként lehet ilyeneket mondani, hogy ez a tudás majd csak úgy egyszeriből feltör az anyai lélek mélyéről… Lehet ilyesmit mondani, de nem föltétlenül igaz. Mert azáltal, hogy az ember lánya anyává, az ember fia apává válik, még nem biztos, hogy a játékos kedvét csak úgy előkapja a mellényzsebéből, mintha mindig is ott lapult volna.

Én folyamatosan próbálkozom… Lóga lába, lóga, nincsen semmi dóga, mert ha dóga vóna, a lába nem lógna./ Lóga lába, lóga, nincsen semmi dóga, mert ha dóga vóna, a lába nem lógna./ Lóga lába, lóga, nincsen semmi dóga, mert ha dóga vóna, a lába nem lógna... És éreztem, ha még egyszer eléneklem, mormolom, dúdolom ezt a koncentráltan sokértelmű kis szöveget, akkor a maradék két neuronom is kimászik a koponyámból, csúfosan cserben hagy. De az is lehet, hogy fölösleges emiatt aggódnom, hiszen minden valószínűséggel a koponyaüresedés már az előző öt alkalommal megtörtént és ez a mostani állapot már az agyam posztumusz élete…

Mondjuk, Leám is olyan furán, kérdően, fél mosollyal nézett rám a dalba foglalt láblógatás közben, mintha látta, érezte volna, hogy az anyja körülbelül három körrel lemaradt önmaga mögött és most titáni erőfeszítést tesz, hogy némiképp behozza ezt a mindenki számára egyértelmű, látványos lemaradást…

Nem, a játékosság nem tör fel egyből és nem jön magától. Szívesen beiratkoznék egy edzőtáborba, ahol viszont magától értetődőnek veszik azt, hogy a játékos nevelést annak is meg kell tanulnia, aki már élesben nevelget. Ahol az is természetes, hogy van, akinél könnyebben, van, akinél nehezebben megy ez a felhőtlen játszadozás… Nálam például elég nehezen, ami ráadásul párosul azzal a folyamatos felelősségérzettel is, hogy a gyermeknek kell, kell, kell tanítani valamit, mert nem nőhet fel úgy, mint egy vadrózsabokor.  Egy „felelős, tudatos szülőnek” bla-bla-bla (ide kell képzelni azt, amit ilyenkor a nevelésszakértők felsorolhatnak)… És mindezek mellett persze nem csak azzal kell foglalkoznia, hogy enni ad a gyermeknek naponta háromszor, négyszer, tízszer (bár diplomáciai küldetésként és akrobatikai bravúrként ez sem elhanyagolandó).

Minden próbálkozásom mellett annyi önkritika azért még szorult belém, hogy amikor ellenállhatatlan kényszert érzek a gyermek szellemi fejlesztésére, azonban a korának megfelelő mondókás szeánsz nem nagyon megy nekem, akkor mindig az egyik haverom ihletett, hajdanán hatalmas nevetést fakasztó megjegyzése jut eszembe: „Jó dolog ez a gyermeknevelés. De nem lehetne, hogy az ember akkor kapja kézhez a porontyot, amikor már Platón Dialógusait lehet olvasgatni vele? Úgy értem, hogy mindenki magának és szépen csendben.”  Lám, milyen jól megfogalmazta azt, hogy azért nem mindenki evett eleget a gügyögős fa gyümölcséből, hogy olyan flottul és egyből művelje a gyereknevelős-tanítós-játékos műfajokat…Leánál a legjobb ajándéknak, a legvagányabb játéknak a könyv bizonyult, ezért születésnapjára kapott is egy félpolcnyit, a keresztelőjére kapott polcnyi mellé és azóta is bővül az állomány. Valódi, nem tanult lelkesedéssel végig tudja nézni a teljes könyvállományt egy ültében. Hosszan elidőz egy-egy színes lapozón, szédületes lapozási kedvének pedig ez idáig csupán egyetlen könyv esett áldozatul. De azon bravúrosan begyakorolta: hogyan kell úgy forgatni egy vékonyabb lapú könyvet, hogy az ne gyűrődjön össze, ne szakadjon el. Valósággal meghatódom, amikor piciny kezecskéje szépen, leheletfinoman siklik egyik lapról a másikra és a könyv még mindig szalonképes, újból és újból elővehető. Ráadásul a könyvek tartalmával is tökéletesen tisztában van, mint egy valódi könyvtáros…

Miközben a gyermekem „olvas” nagy komolyan és még mormol is hozzá, mintha felolvasna a kis könyvéből, azon gondolkodom, hogy valamiképp csak meg fogok tanulni játszani. Már tudom is, honnan kezdem. Egyenest az elejével…

Amikor egy nő anya lesz, akkor – bármivel is foglalkozott azelőtt – legfőbb ismérve az lesz, hogy ő „ikszipszilonkának” az anyukája. Lehet ez ellen lázadni, egyet nem érteni az új helyzettel, olykor egyenesen szabadkozni, de a lényeg lényeg marad: az anyaság nemcsak az ember agyát alakítja át, hanem a társadalmi szerepét is „újraszabja”.  Én ebben a szerepben leginkább sütkérezni szeretek, de nem titkolom el azt sem, amikor néha kilépek belőle egy-egy gondolatsor erejéig. Ezekben az írásokban gyermekről, nőiségről, anyai sikerekről és kudarcokról is szólok kendőzetlenül. Mert csak úgy érdemes…


HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X