Ne tartsa a csokit a hűtőben!

Hol tároljuk a csokit? Vannak, akik a gyerekektől gondosan elrejtve, mások halmozzák egy szekrényben, a leggyakrabban azonban a hűtőben tároljuk. Luke Owen Smith új-zélandi csokoládészakértő a Dailymail cikkében most választ ad erre a kérdésre.

Az ausztrál csokiszakértő szerint csak a legvégső esetben tegyük a csokit a hűtőbe, mivel a túl alacsony hőmérséklet hatására íztelenné válik. Kánikula idején pedig, ha nem szeretnénk levesként elfogyasztani kedvenc édességünket, tegyük előbb egy jól záródó dobozba, úgy tegyük a hütőbe a csokoládét. Az így tárolt édesség fogyasztása előtt érdemes azonban várni egy kicsit, különben ízetlen darabokat fogunk fogyasztani. Az egyetlen kivétel a romlandó töltelékkel ízesített édesség. Ezt nyugodtan tegyük hűtőbe, még ha íze nem is lesz olyan intenzív, legalább nem romlik meg.

Továbbá érdemes a csokoládé felületére kiülő, fehér rétegek képződésének elkerülése érdekében is távol tartani kedvenc édességünket a hűtőtől. A külső cukorréteg a lehűtött, majd meleg levegővel találkozó csokiszeletek felületén jelenik meg. Ez szerencsére csak a csoki kinézetén, nem pedig az ízén ront.

Vigyázzunk a szagokkal!

15-20 Celsius-fok hőmérsékletű, alacsony páratartalmú, száraz, hűvös és sötét hely lenne a legideálisabb a csokoládé számára, tehát például az éléskamránk. Érdemes azonban arra is figyelni, mi mellé tesszük a polcon, mivel a kakaóvaj könnyen magába szívja a szagokat. Ne tegyünk például fokhagymát vagy zöldfűszereket kedvenc édességünk mellé, ha nem szeretnénk új ízeket felfedezni falatozás közben.  

Kapcsolódók

Kimaradt?