Méz: nem csak gyógyít és táplál, finom is

Repce-, akác- vagy napraforgó-méz – nem mindegy, hiszen az ízükön túl élettani hatásaikban is különböznek. A mézfajták között Salat Emília székelyudvarhelyi méhész igazított el, aki tíz éve él kaptárok közelében.

A méhészkedés egész éves munka, nem elég csak kipergetni a mézet, meg kell teremteni a megfelelő körülményeket is a méhek számára, össze kell őket gyűjteni, megvásárolni, rendbe tenni a kaptárakat, sorolja Emília, aki férjével együtt egy évtizede termeli hagyományos módszerekkel az értékes finomságot.

A torokfájásnál sokkal többre jó

Mint megtudtuk, a természet egyik legerősebb antibiotikuma a méz, melynek számos formája létezik. Igény leginkább a vegyes mézre van, amely minden fajtát tartalmaz egyben.

„Az akácméz kalciumban gazdag, csontképző, immunerősítő és semleges ízű. Nem kristályosodik ki, akár 2-4 évig is folyékony állapotú maradhat”– mesélte Emília.

Emellett termelik még a repcemézet is, amelyet a kétgyermekes édesanya mint személyes kedvencet nevezett meg. Ez a fajta krémes állagú, kristályosodó, gyógyítja a vérszegénységet, savtalanít és koleszterincsökkentő is.

A harmadik a sorban a hárs, amelynek intenzív íze van, érezhetően más, mint a többi, kiemelkedő tulajdonsága, hogy nyugtató hatású, idegerősítő. Gátolja az érelmeszesedést, görcsoldó és gyakran használják légúti megbetegedések esetén is.

A negyedik és egyben utolsó fajta, amelyet Emília és férje termel a napraforgó méz, amely nem annyira keresett cikk. Megtalálható a vegyes méz összetételében is, étvágygerjesztő hatású, erős antioxidáns és görcsoldó.

A termelt mézfajták mellett csepp alapú propolis is megtaláható a standon, amit egyaránt használnak külső-, és belső panaszokra is. „Ha kirándulni megyünk, a propolis biztosan ott van a túlélő csomagunkban. Ha megfázásról van szó, vagy sebek kezeléséről, ez az én jól bevált csodaszerem”– tanácsolja Emília. Az ehető termékek mellett szappant is készítenek mézfajtákból, viasszal vegyítve, ez rendkívül jót tesz a bőrnek.

A téli mézadagot a kilencedik Székelyföld Napok keretében megszervezett Mézfesztiválon szerezhetjük be a csíkszeredai Szabadság téren. Az érdeklődők itt egyenesen a termelőktől kóstolhatnak és vásárolhatnak helyi termékeket, ismerhetik meg a személyes történeteket, a Székely termék mozgalmat. A termelők bő felhozatalt kínálnak nem csak mézből, hanem húsból, tej-, pék-, és kézműves termékekből is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?