• 2018. november 17., szombat
    Hortenzia, Gergõ
  • -3°
    Kolozsvár
    • -6°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -6°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • -4°
      Kovászna
    • -4°
      Kézdivásárhely
    • -6°
      Barót
    • -5°
      Sepsiszentgyörgy
    • -2°
      Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -6°
      Beszterce
    • -5°
      Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • -1°
      Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • -2°
      Temesvár
    • -5°
      Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6639 LEI
    • 1 USD = 4.1179 LEI
    • 1 GBP = 5.2762 LEI
    • 100 HUF = 1.4490 LEI

A bölcsőde- és óvodakezdés dilemmáiról beszélgettek Kolozsváron


-A A+

Lehet várni, lehet szorongani tőle, de a bölcsőde és ovikezdés mindenképpen új időszak a kisgyereknek és a szülőknek egyaránt. Szegényke, olyan kicsike még… Hogy érzi majd magát nagyobb közösségben? Ha sír, mivel vigasztaljam? – megannyi kérdés merül fel ilyenkor. Vitus-Bulbuk Emese pár- és családterapeuta, iskolai logopédus a K+ térben tartott előadása a vívódó szülőknek kívánt segíteni.

A Margo dadusközvetítő szervezet, a K+ közösségi tér, valamint a Yuppi Camp szervezésében létrejött előadáshoz bárki hozzászólhatott, kérdéseket tehetett fel.  „Milyen emlékeitek, érzéseitek vannak az óvodáskorról?” – szólt a bemelegítő kérdés a meghívott előadótól. Elárulta azt is, hogy a családban előszeretettel mesélt saját óvodás-, iskoláskorunkról szóló történetek, anekdoták nem is képzeljük, milyen fontosak. Tudattalanul befolyásolják a gyerekeinket, örömet, de akár félelmet is elültethetnek bennük. Hogy a képzelet még jobban beinduljon: a szülő, a nevelő és a gyerek helyzetébe képzelhettük bele magunkat – mindannyian a bölcsibe-, ovibalépés előtt – három csoportot alkotva. Majd a csoportokban felírt kulcsszavakat, és az általuk spontán felmerült kérdéseket magyarázta, válaszolta a szakember.

„Milyen érzés volt szülőként, hogy a gyerek oviba vagy bölcsibe indul, és tudni, hogy ezentúl sokkal kevesebbet lesz velünk?”– ez volt a szülői nézőpont fő kérdése. És a válaszok: félelem, szorongás, megkönnyebbülés, felszabadulás. Olyan anyuka is volt a közönség soraiban, akinek elmondása szerint sok volt ez a két év, amíg otthon volt a gyerekével. Manapság nem ildomos ezt bevallanunk – tette hozzá az előadó. 

„Ma az ősanyák korát éljük, akikről hat gyerek lóg le, de eközben még tip-top feleségek, barátnők és kolléganők, akik tökéletes süteményeket sütnek, és a gyerekeik is mind rendben vannak” ‒ folytatta. Minderre a közösségi oldalak is ráerősítenek, mert csak „kirakatképeket” posztolunk magunkról. Amikor fut a ház, rendetlenség dúl, azt rendszerint nem tesszük közszemlére. A problémák tabuk. Ehhez hasonlóan az olyan érzések, hogy elegem van a gyerekből, és egy héten egyszer önmagammal is szeretnék foglalkozni, szentségtörésnek hatnak.  Mindenhonnan boldog, kipihent anyák mosolyognak. Honnan ezek az anyákkal támasztott irreális elvárások? Miért van bűntudatunk, ha lepattintjuk a gyereket akár egy-két órára – tette fel a kérdést Vitus-Bulbuk Emese. A kérdések azért fontosak – összegezhettük –, mert a szülőben kialakuló aggodalom a bölcsőde- és ovikezdéstől ezekben az elvárásokban is gyökereznek.

Ahogy csúszkál, úgy távolodik

És hogy a kisgyerek fejében mi lehet? Izgalom, félelem, de kíváncsiság is – legalábbis az időlegesen gyerekké vált anyukák elmondása szerint. Figyeljük meg a kisgyerek fejlődését – mutatott rá a szakember – három éves kora körül a gyerek már tud járni, tehát el tud távolodni tőlünk. De már a csúszkálással-mászkálással is távolodik. Egy idő után máshoz is kötődik, nem csak hozzánk, szülőkhöz. Elkezd érdeklődni hasonló korú társai iránt, és arra is képessé válik, hogy beilleszkedjen egy gyerekközösségbe. Utóbbira azonban, jó ha fokozatosan fel is készítjük – hangsúlyozta az előadó. Akár nagyszülőkre, barátokra is bízhatjuk néhány órára. Ezzel azt sugalljuk számára, hogy máshol is érezheti magát biztonságban. Nem csak a mi szülői világunk az egyedül biztonságos, és minden más veszélyes. 

A hozzászólások nyomán az is kiderült, hogy a szociabilitás mindig egyén- és temperamentumfüggő. Nem minden gyerek érzi jól magát nagyobb közösségben. Viszont minden gyerek képes arra, hogy egy kis világot kiszakítson magának – pontosította a pszichológus. Egy-két gyerekhez vagy csak az óvónénihez kötődjön. Háromévesen még amúgy sem egymással, hanem egymás mellett játszanak, mindegyikük a maga szabályai szerint, és jól elvannak, ha békén hagyjuk őket. Azonban fontos, hogy tudjanak kapcsolatot teremteni, akárcsak egy emberrel is. „Nem baj, ha nem harminc gyereket kell meghívni a születésnapi zsúrra, csak hármat. Ez így is rendben van” – fogalmazott a pszichológus.

„Szülőként gyakran megijedünk”

Az előadás a kötődési tévhitekre is rávilágított. Hajlamosak vagyunk azt hinni, ha az első bölcsődei vagy óvodai időszakban sokat sír a gyerek utánunk, azt jelenti, jól, biztosan kötődik hozzánk. Biztonságosan kötődhet akkor is, ha nem sír – pontosított a szakember. Utóbbi azt jelenti, hogy megérett a helyzetre, nem érzi fenyegetőnek a világot. A sírásba se képzeljünk többet, mint a félelem és a feszültség levezetését. Szülőként gyakran megijedünk, és kívül keressük a válaszokat: interneten, barátoknál stb. Ehelyett elsősorban befelé kellene nézzünk, hogy észrevegyük, a gyereknek és nekünk mire van szükségünk. Mi, szülők se dramatizáljuk túl a helyzetet, de az esetleges kitörő érzelmeket sem kell leplezni ‒ tudtuk meg az előadásból.

Néhány hozzászólás az gyerekközösségben fellépő konfliktushelyzetekre világított rá. „A gyerekem harapásokkal, csípésekkel jön haza az óvodából, mit tegyek? Itthon sosem tapasztal ilyesmit” ‒ szólalt fel az egyik aggódó anyuka. Még ettől sem kell megijednünk – fűzte hozzá Vitus-Bulbuk Emese. Az óvodáskortól a kisgyerek fokozatosan új helyzetekkel szembesül, ami problémamegoldásra tanítja őt. Egyrészt az agresszió is a bizonytalanság kifejezése, akárcsak a sírás – tehát kezelhető. 

Másrészt otthon mindig kéznél van a szülő, és így a kisgyerek megszokja, hogy a szülők mindent megoldanak. Közösségben muszáj kicsit önállóbbnak lennie. Valahol a konfliktusok is kellenek, igen, még a harapások, csípések is. Azt, hogy az élet nem csak a jó dolgokról szól, a korai gyerekközösségekben tanuljuk meg a leghamarabb. Azonban, ha a gyerekünk maga is megpróbálkozik a „közösségben tanultakkal” világosan szabjunk határt. A nem ilyenkor határozott nem legyen. És ami még nagyon fontos: „mi mindig jó mintával járjunk elől, ez valójában a nevelés aranyszabálya” ‒ ez valójában az előadás fő üzenete is volt.   



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X