Szalmafonók, üvegfújók, kézimunkázók - vásárosokat faggattunk a Kolozsvári Magyar Napokon
  • 2018. szeptember 21., péntek
    Máté, Mirella
  • 28°
    Kolozsvár
    • 22°
      Csíkszereda
    • 29°
      Székelyudvarhely
    • 21°
      Gyergyószentmiklós
    • 29°
      Székelykeresztúr
    • 21°
      Kovászna
    • 23°
      Kézdivásárhely
    • 22°
      Barót
    • 22°
      Sepsiszentgyörgy
    • 30°
      Arad
    • 27°
      Gyulafehérvár
    • 29°
      Nagyvárad
    • 21°
      Beszterce
    • 21°
      Déva
    • 30°
      Nagybánya
    • 28°
      Marosvásárhely
    • 30°
      Zilah
    • 30°
      Szatmár
    • 26°
      Nagyszeben
    • 30°
      Temesvár
    • 22°
      Brassó
    • 27°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6559 LEI
    • 1 USD = 3.9517 LEI
    • 1 GBP = 5.2123 LEI
    • 100 HUF = 1.4386 LEI

Szalmafonók, üvegfújók, kézimunkázók - vásárosokat faggattunk a Kolozsvári Magyar Napokon


-A A+

A Kolozsvári Magyar Napok vásári forgatagában bóklászva ironikusan azt is gondolhatjuk, mennyi mindenre nincs szükségünk. Viszont, ha kicsit más szemmel nézünk szét, rájövünk: az érték az utcán hever. Elbeszélgettünk a hagyományos kézműves tárgyak készítőivel, akik között Kányádi Sándor nagygalambfalvi unokatestvérét is megtaláltuk.

Dél van, forróság. Az egyik standnál még a szokásosnál is nagyobb tolongás – és hát milyen az ember, odamegy, nehogy lemaradjon valamiről. Az asztalon kisebb-nagyobb tálak, virágtartók, mind-mind kőből, kavicsból.Speciális kőragasztó – válaszolja kérdésemre az eladó hölgy, aki a máramarosi Karulyfalváról érkezett. Igen, tudjuk, a kézművesség reneszánszát éljük, kézműves sörök, fagyik, stb. – szólalhat meg a nézelődőben a kisördög. Ha az ember boldogulni akar a piacon, egyre érdekesebb dolgokkal kell előrukkolnia. Mégis… Ezekben a kisebb-nagyobb tálakban fantázia van, nagyon egyszerűek, de például egy-egy virágcserép hihetetlenül jól mutat bennük. Érdeklődésemre a kedves eladó hölgy (a nevét nem árulta el) hamarjában egy kőtálkával is megajándékoz. Spontán emberi gesztus, értékelendő.Nem kell messze menni, rögtön a következő állomás a „székelystand”. Könyv, rajzfilm, hangosköny, társasjáték, színező, egytől-egyig Székelyföld-tematikában. Geréb Zalán Székelyudvarhelyről érkezett Kolozsvárra, hogy itt is Székelyföldet népszerűsítse. Jól értelmezett lokálpatriotizmus ez, tudja, hogy a magyar-székely identitást nemcsak nagy szavakkal hangoztatni, hanem megismerni is kell. Egy-egy jó hangulatban végigtársasjátékozott este, és a gyerek (talán a felnőtt is) rájön, hogy nem is él olyan rossz helyen.Apropó erdélyiség. Gyönyörű varrottasokon akad meg a szemem. A falujukban utolsó fecskének számító kézimunkázó asszonyok itt is egy kicsit mások. Kedvesen elütnek a zajos-nyüzsgő tömegtől. A Székről érkezett Tasnádi Klára néni mintegy elbújik a keze nyomán kivirult varrottasok, hímzett kendők között.A nagygalambfalvi Kányádi Vilma néni, habár energikusan tesz-vesz és beszélget, cseppnyi lemondás van a hangjában, mikor arról mesél, hogy ha ő meghal, nem lesz, ki továbbvigye a kézimunkázást. Szót ejtünk második unokatestvéréről, a nemrég elhunyt Kányádi Sándorról is. Vilma néni szerint a költő nagyon szerény ember volt a mindennapokban, ahogy ő fogalmaz: le tudott hajolni minden aprósághoz, legyen az fű, virág vagy gyerek.De ne legyünk pesszimisták, ha a kézimunkázás nem is túl népszerű a fiatalok körében, a mézeskalács-készítés úgy tűnik, igen. A székelyudvarhelyi Puskás Zsuzsa szemmel láthatóan a fiatal generációhoz tartozik. Elárulja: számukra lényeges, hogy örökölt, hagyományos mintákkal dolgozzanak, és persze a felhasznált alapanyag is természetes. Semmi más, csak méz, tojás, liszt és hagyományos mézeskalácsfűszerek. A margarint még hírből sem ismerik: kézműves kekszeikben például zsiradéknak csakis vajat, legfeljebb kókuszolajat használnak. Jó, hogy vannak kekszeik is, mert elnézve azokat a vörös alapon (teljesen hagyományos ételfesték) fehér tulipános szíveket, megenni szinte sajnálja az ember.A fesztiválutcán az a jó, hogy a virágkötéstől kezdve az üvegfújásig bármit kipróbálhatunk. Szalma László Zsolt üvegfúvó mesternél sorban állnak a családok. A gyerekek láthatóan nagyon élvezik, hiszen olyan, mint szappanbuborékot fújni.A mester egyébként Kolozsváron él, és a fizikai kutatóintézet számára készít laboratóriumi üvegtárgyakat. Otthon persze műhelye van, és a kirakott üvegékszereket, mécsestartókat, karácsonyfadíszeket itt készíti. Mintegy üzenetként szeretné átadni: nem kell szégyellni a kétkezi munkát. Nem hát, különösen, ha egy-egy ilyen szép, minőségi dísztárgy a végeredmény – gondolom.

Arrébb egy szalmakalapos, középkorú férfi akkurátusan mutat valamit. Közelebb érve kiderül, hogy a szalmafonást. Körülötte csupa szalmából készült dekoráció, és persze az elmaradhatatlan szalmakalapok. A bözödi Fülöp Róbert-Mózes elárulja, gyerekkorában halálosan unta a szalmát fonni, de amíg vigyáztak a libákra, nem volt mit csinálni. Habár könnyűnek tűnik, de nagyon időigényes munka – teszi hozzá. Egy nagy karimájú kalap ugyanis negyven méternyi szalmafonatot is felvesz, és akármilyen ügyesen is csinálja valaki, nem ússza meg egy napon belül. Egyre többen gyülekeznek a standnál, az egyik kisgyerekes szülő – aki mellesleg tanár is – rákérdez: nem volna kedve mindezt iskolában is bemutatni? Hát erre is jók a Kolozsvári Magyar Napok…



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X