Hat ok miatt csókolja meg mindennap szerelme homlokát

A csók a szerelem, szeretet, ragaszkodás egyik kifejezőeszköze. A különböző csókoknak azonban megvan a maga jelentése, hiszen a családtagjainknak, barátainknak adott puszi, nem ugyanaz mint, amit a kedvesünknek adunk. A homlokcsók sokak számára furcsa, zavaró lehet, pedig a life coach code hat érvvel bizonyítja be, miért fontos nap mint nap párunkat homlokon csókolni.  

Áldás

A gyerekeket gyakran illetik homlokpuszival a szüleik, nagyszüleik, családtagjaik, hogy ezzel áldásukat fejezzék ki és a legjobbakat kívánják neki. Ha a párunktól homlokcsókot kapunk tudhatjuk, hogy valóban törődik velünk.

Ragaszkodás

Számtalan módon kifejezhetjük ragaszkodásunkat a párunkhoz. Elmondhatjuk, mennyire fontos nekünk, de egy érintés is ki tudja ezt fejezni. A homlokcsók a ragaszkodás jelképe is. 

Tisztelet

A homlokra adott csók a tiszteletet szimbolizálja. Ha párunk homlokon csókol, azzal kifejezi, hogy tiszteli az életünket, a döntéseinket, az álmainkat. Néhány vőlegény mielőtt szájon csókolja menyasszonyát, megpuszilja a homlokán is, ezzel érzékeltetve, hogy ugyanannyira tiszteli is, mint amennyire szereti választottját. 

Önzetlen szeretet

Az igaz szeretet nem önző, hanem örül, ha a másikat boldoggá teheti. Nem jutalmazást vár, hanem a legbensőbb érzéseket fejezi ki. A homlokcsók pontosan ennek az önzetlen szeretetnek az egyik kifejezőeszköze. 

Védelem

Ha tapasztaltuk már, milyen az amikor a párunk átölel és közben homlokon csókol tudhatjuk, hogy a homlokra adott csók a védelem érzését adja.

Isteni csók

A spiritualitásban a homlokcsókot harmadik szem csóknak vagy isteni csóknak is nevezik. Az ide adott csók olyan, mintha a másik lelkét érintenénk meg. 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?