FRISSÍTVE - Figyelemmel kíséri a román-magyar viszony alakulását az amerikai nagykövet

FRISSÍTVE: Az Egyesült Államok figyelemmel kíséri a román-magyar viszony alakulását - jelentette ki Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfőn Csíkszeredában.

A diplomata látogatást tett Hargita megyében, ahol Borboly Csaba megyei önkormányzati elnökkel, Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével és Jean-Adrian Andrei prefektussal találkozott. A megbeszélések zárt ajtók mögött zajlottak.

 Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a nagykövet elmondta, hogy próbál derűlátó lenni és reményét fejezte ki, hogy valamennyi kisebbség tiszteletnek örvend Romániában. A diplomata felidézte, hogy immár harmadszor látogatott Hargita megyébe, miután 2016 szeptemberében és tavaly télen is felkereste a magyarok által 85 százalékban lakott székelyföldi megyét.

A Hargita megyei tanácsnak szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint a találkozón áttekintették a romániai magyar kisebbség és az oktatás helyzetét, valamint az anyanyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban. Borboly Csaba elmondta, hogy Hargita megyében hiányoznak a nagy infrastrukturális beruházások, a helyiek pedig szeretnének autonómiát kapni és bővíttetnék a helyi önkormányzatok döntési jogkörét.

 A nagykövet elfogadta Borboly újabb meghívását és kilátásba helyezte, hogy a következő hónapokban ismét felkeresi Hargita megyét.

Kapcsolódók

Kimaradt?