Garbovan: túloznak a szolgálatos rémhírkeltők a Velencei Bizottság jelentésével kapcsolatban

 A Velencei Bizottság jelentése "egy sor tárgyi hibát tartalmaz" és "közel sem annyira katasztrofális, mint ahogyan azt a szolgálatos rémhírkeltők beállítják" - jelentette ki csütörtökön Dana Gârbovan, a Romániai Bírák Országos Szövetségének (UNJR) elnöke.

"A jelentés tartalmaz egy sereg tárgyi hibát, amit ki kell javítani. Az azonban, ahogyan a jelentést átvették és kommentálták, hűen tükrözi azt az egész légkört, ami ezt a tervezetet körülvette, amit nagyon helyesen határozott meg maga a bizottság: jelen állás mellett meglehetősen nehéz egy őszinte, kiegyensúlyozott és észszerű párbeszédet folytatni az igazságszolgáltatás reformjáról. Különböző politikusok, kommentátorok és újságírók csak azokat a passzusokat emelték ki a jelentésből, amelyek korábbi álláspontjukat támasztották alá, és eltekintettek azoktól a véleményektől, amelyek különböztek ezektől" - írja Gârbovan csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Véleménye szerint egyértelmű, hogy a jelentés nem az összes, hanem csak a vitatott módosításokat elemzi, amiből az következik, hogy van egy egész sereg olyan más módosítás, amelyeket pozitívnak tekintenek.

Az UNJR elnöke rámutat: ez egy előzetes jelentés, és a román hatóságoknak állandó párbeszédet kell folytatniuk, hogy a jelentés végleges formája helytálló legyen. "Következtetésképpen, a Velencei Bizottság jelentése közel sem annyira katasztrofális, mint ahogyan azt a szolgálatos rémhírkeltők beállítják. (...) A román hatóságoknak figyelembe kell venniük a bizottság ajánlásait. Másrészt, az igazságszolgáltatás törvényeit módosító törvényeken azt követően is lehet javításokat, finomításokat eszközölni, hogy életbe léptek. Az a tény azonban, hogy egyes hivatalos romániai személyek megengedték maguknak, hogy részleges, sőt téves információkat közöljenek a Velencei Bizottsággal, azt bizonyítja, hogy képtelenek őszinte párbeszédet folytatni a román igazságszolgáltatás problémáiról, és így képtelenek megfelelő megoldásokat találni" - teszi hozzá Gârbovan. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?