Toader: tisztában vagyok a Velencei Bizottság ajánlásainak erejével

Az igazságügyi minisztérium - ha erre felkérik - kész hozzájárulni Romániának a Velencei Bizottsághoz intézett hivatalos válasza kidolgozásához - jelentette be hétfőn Tudorel Toader igazságügyi miniszter. 

Toadert arról faggatták az újságírók, hogy figyelembe kell-e venni a Velencei Bizottság pénteken közzétett jelentésében megfogalmazott ajánlásokat az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatban.

"Kérem, higgyék el, hogy még én is tisztában vagyok a Velencei Bizottság ajánlásainak erejével, még akkor is, ha ezt egy előzetes jelentésben fogalmazták meg. Románia is megfogalmaz egy hivatalos álláspontot, még a végleges jelentés elkészülte előtt. Ha erre felkérik, az igazságügyi minisztérium természetesen kész hozzájárulni a hivatalos válasz kidolgozásához. (...) Addig is, nem az én feladatom kommentálni a politikusok ez ügyben tett nyilatkozatait” - szögezte le Tudorel Toader.

Arról, hogy a jelentés a bizottság politikai véleményét jeleníti-e meg, ahogyan a szenátus elnöke állítja, Toader azt mondta: ez egy előzetes vélemény, amit októberig véglegesítenek és „valószínűleg ki is egészítenek”.

A minisztérium által előterjesztett törvénytervezetek és a parlament által elfogadott jogszabályok között, Toader példaként hozta fel: a minisztérium nem javasolta, hogy az ügyészek és bírák 20 év munka után vonuljanak nyugdíjba. A nyugdíjkorhatár csökkentése az utólagos módosítások során került be a tervezetbe - mondta az igazságügyi miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?