PSD-s politikus: a Velencei Bizottság ellentmond önmagának

A Velencei Bizottságnak az igazságügyi törvények módosítására vonatkozó előzetes jelentése egy olyan vázlat, amely ellentmond a testület korábbi, az igazságszolgáltatás függetlenségének európai mércéire vonatkozó jelentésnek - hangoztatta Eugen Nicolicea, a képviselőház jogi bizottságának szociáldemokrata elnöke.

A kormánypárti politikus az Európa Tanács alkotmányjogi konzultatív testületének pénteken közzétett javaslataira reagált.  Véleménye szerint ez az előzetes jelentés egy „arculcsapás” az ellenzéknek és az államfőnek, akik azt állították, hogy az igazságügyi törvényeket nem kell módosítani.

„A Velencei Bizottság azt kéri, hogy módosítani kell a törvényeken, és ezzel ellentmond azoknak, akik azt állították, hogy semmit sem kell megváltoztatni” - nyilatkozta az Agerpresnek Nicolicea. A képviselő szerint a Velencei Bizottság ellentmond önmagának.

Emlékeztetett arra, hogy az alkotmányjogi konzultatív testület korábba közzétett egy jelentést az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségéről. „Ebben azt írják, hogy többféle rendszer létezik, nem lehet mindenütt ugyanazt a módszert alkalmazni, (...) és az esetek nagy többségében a magas rangú ügyészeket vagy a kormány, vagy a parlament nevezi ki. Az a szó, hogy 'államfő' nem is szerepel a jelentésben. Hadd mondom meg, hogy miért: mert Európa számos országában nincs is államfő. Ha most nekünk ezt ajánlják, akkor módosítaniuk kell saját jelentésükön” – hangoztatta Nicolicea.

Kapcsolódók

Kimaradt?