Dragnea: Johannis nyomására ítélt el engem a bíróság

Lehetséges, hogy újabb eljárásokat indítanak ellene, és az államelnök legfőbb célja, hogy eltűnjön a politikai színtérről, nyilatkozta szerdán Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A politikus az Antena3 televízió műsorában beszélt erről. Elmondta, hogy eddig két olyan perbe rángatták bele, amelyhez nem volt köze, azonban biztos benne, hogy újabb eljárásokat indítanak ellene. "Kérte a legfelsőbb bíróságon, hogy nyissanak meg ügyeket líceumi éveimből, általános iskolás koromból, az óvodából vagy még mielőtt megszülettem. Nem vagyok buta! Világos előttem Klaus Werner Johannis legfőbb célja, hogy én eltűnjek” – jelentette ki.

Dragnea kifogásolta, hogy az ügyészek nem lépnek semmit a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vagy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvénytelen finanszírozásával kapcsolatban. „Miért nem lépnek? Mert politikai része ennek a rendszernek, Ludovic Orbannal az élen, ezzel a rajzfilmfigurával, akit kötélen ráncigálnak, és gazdái szemében leli meg boldogságát. A PNL-t a legmélyebb mocsárba vitte, amelyben egy párt valaha találta magát" - nyilatkozta a PSD elnöke.

Arra a kérdésre, hogy Johannis közvetlenül beavatkozott-e az elítélésébe, Dragnea azt válaszolta: "Igen, ez az én véleményem". "A második ítéletemről beszélünk, amelyet teljesen ártatlanul és bizonyítékok nélkül kaptam. Egyebekről is hallottam... fenyegetéseket vagy figyelmeztetéseket: vigyázz az offshore törvénnyel, enged ki úgy, ahogy eredetileg volt, vigyázz ne szervezz nagygyűlést, mert sok embert zavarna, vigyázz, mert nagy a nyomás a bírákon" - tette hozzá a képviselőház elnöke, aki arról is beszélt, hogy a hírszerző szolgálat egyik alkalmazotja mesélt neki a bírák "elintézéséről", azonban nem mondhatja el a nevét, mert baja eshet az illetőnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?