Kilép a PSD-ből Daciana Sârbu

Kilép a Szociáldemokrata Pártból Daciana Sârbu európai parlamenti képviselő, Victor Ponta felesége. Mandátuma hátralevő részében függetlenként tevékenykedik az EP-ben, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége keretében.

„Ugyanazokért az ügyekért fogok harcolni, amelyekben eddig is hittem: jobb egészségügyi programokért, egyenlő fogyasztói jogokért, a romániai gazdák jobb esélyeiért, tisztább környezetért. Mandátumom lejárta után pedig a politikán kívülről támogatom majd ezeket a projekteket” - írja Facebook-bejegyzésében Sârbu.Daciana Sârbu 1996 óta volt a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR), majd 2001-től a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja. 

2001 és 2003 között tanácsadói tisztséget töltött be a miniszterelnök ellenőrző testületében, majd 2003-ban tanügyminisztériumi államtitkárrá nevezték ki. A 2004-es parlamenti választáson a PSD-ből és a Román Humanista Pártból álló PSD-PUR Országos Szövetség listájáról szerzett képviselői mandátumot. 2005 júniusában EP-megfigyelői megbízatást kapott, 2007 novemberében a PSD listáiról jutott be az EP-be, aztán 2009-ben és 2014-ben is újraválasztották.

Kimaradt?