Elfogadták a képviselők és szenátorok jogállását módosító tervezetet

A törvényhozó testület két házának összevont plénuma elfogadta szerdán a képviselők és szenátorok jogállását módosító tervezetet, amelynek értelmében a törvényhozók közvetítői szerepet tölthetnek be az őket megválasztó állampolgárok és a közhatalom kapcsolatában, valamint a helyi választott képviselők és központi hatóságok, illetve a lehetséges befektetők és a helyi hatóságok viszonyában. 

A tervezet szerint a képviseleti megbízás alapján a képviselők és szenátorok a nép érdekében járnak el, így bármi módon közvetíthetnek az állampolgárok és a központi vagy helyi közigazgatási szervek, illetve az ezek alárendeltségébe tartozó szolgálatok és igazgatóságok között, a helyi választott képviselők és a központi közhatalmi szervek között, de a lehetséges befektetők és a helyi hatóságok között is, anélkül, hogy pénzt vagy egyéb anyagi javakat kérjenek vagy fogadjanak el cserében.

A képviselők és szenátorok a központi vagy helyi közigazgatási szervekhez vagy az ezek alárendeltségébe tartozó szolgálatokhoz és igazgatósághoz fordulhatnak személyesen vagy a parlamenti irodákon keresztül, írásban, szóban vagy az elektronikus kommunikáció valamely formájában. Ennek az a célja, hogy közvetítsenek vagy tájékozódjanak azon kérelmek felől, amelyeket annak a választási kerületnek az állampolgárai fogalmaztak meg, amelyben megválasztották, azért, hogy a törvényes előírások értelmében megoldják a gondjaikat, vagy olyan közérdekű információkhoz jussanak, amelyek szükségesek a mandátum teljesítéséhez.

A helyi vagy központi közigazgatási szervek kötelesek 30 napos határidőn belül válaszolni a képviselők és szenátorok megkereséseire.

Kapcsolódók

Kimaradt?