RMDSZ: nem támogatjuk a büntetőtörvénykönyv módosítását jelenlegi formájában

Hivatalos álláspontot tett közzé szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amelyben leszögezte: az igazságügyi törvények módosítása kapcsán az RMDSZ kizárólag azon változtatásokat szorgalmazza, amelyek az alkotmánybírósági döntéseket, az Európai és Emberjogi Bíróság döntéseit és az európai direktívákat emeli be a román jogrendbe.

„Továbbra is fontosnak tartjuk a büntetőtörvénykönyv módosítását, de a jelenlegi formájában nem tudtuk támogatni azt. Az RMDSZ nem ért egyet a hivatali gondatlanság eltörlésével, és nem ért egyet az értékküszöb bevezetésével sem a hivatali visszaélés esetében. Azt sem tudtuk támogatni, hogy csak az a hivatali visszaélés számítson bűncselekménynek, amelynek elkövetője, annak házastársa vagy legtöbb másodfokú rokona jut illetéktelenül haszonhoz. Továbbá azt sem tudtuk támogatni, hogy a bűncselekményre kiszabható legmagasabb büntetést csökkentsék. Módosító-javaslatainkat a szakbizottságban elvetették” – áll az RMDSZ közleményében.

Hozzátették: az RMDSZ képviselői a végszavazáson tartózkodtak. „Azért tartózkodtunk, mert nem tudtuk ilyen formában a Btk módosításait támogatni, de annak a PNL-nek az oldalára sem állhattunk, amely az elmúlt időszakban minden magyar ügyet, minden létező eszközével megtámadott” – olvasható az állásfoglalásban.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?