FRISSÍTVE: Verespatak: elhalasztotta a védett műemlékek listájára való felvételt a világörökségi bizottság

Elhalasztotta az UNESCO világörökségi bizottsága Verespatak védett műemlékek listájára való felvételét a bahreini Manamában június 24. és július 2. között megtartott 42-ik ülésén. FRISSÍTÉS: A kulturális miniszter közleményben védte meg Románia halasztási kérelmét, az USR továbbra is úgy véli, nagy esélyt szalasztott el a kabinet.

A döntést élesen bírálta Vlad Alexandrescu szenátor, az UNESCO-val való kapcsolattartásért felelős parlamenti együttes bizottság manamai ülésen jelen lévő titkára.

„Minden esély a javunkra szólt, az ICOMOS is ajánlotta Verespatak felvételét a világörökségi listára, és valamennyi állam emellett szavazott volna, senkinek nem volt ellenvetnivalója. Senkinek… Románia kivételével. A kormány mindössze annyit tett, hogy elküldte a kulturális minisztérium államtitkárát, Răzvan Rabot, hogy alkudja ki a halasztást ebben az ügyben. Az államtitkár pedig elmondta a bizottsági tagoknak, hogy a kormány az erről való szavazás halasztását kéri, mert Románia 4 milliárd eurót veszíthet a Roșia Montană Gold Corporation javára” – fogalmazott bejegyzésében a szenátor és „rögeszmésen ismételt hazugságnak” minősítette a halasztás indoklását, ugyanakkor „szégyenletesnek” nevezte a kormány hozzáállását.

Bejegyzésében hozzátette: különleges kitétel elfogadtatásában sikerült közbenjárnia, miszerint Romániának Verespatak lehetséges világörökségi értékei védelmezésére és menedzsmentjének biztosítására intézkedéseket kell foganatosítania az ICOMOS által megállapítottak alapján, és hogy az ország ennek céljából szorosan együttműködik a nemzetközi konzultatív testületekkel. 

Kulturális miniszter: a kormány indokai alapján döntött így az UNESCO

FRISSÍTÉS: George Ivaşcu kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter közleményében: kifejtette a kormány nem az UNESCO-dosszié visszavonását, hanem a döntés elhalasztását kérte mindaddig, amíg ítélet születik a Gabriel Resources társaság által indított kártérítési perben. 

A kulturális minisztérium hétfőn arról tájékoztatott, hogy a manamai ülésen a román fél felsorolta azokat az indokokat, amelyek alapján a román kormány a halasztást kéri. Spanyolország képviselője úgy nyilatkozott ezek után, hogy egyetért a kérelemmel, amennyiben ez Románia számára kedvező eredménnyel jár a kártérítési perben. Indonézia képviselője kifejtette, hogy a dokumentumok kielemzése után megalapozottnak véli Románia döntését, amely „szokatlan ugyan, de csodálatra méltó.”

Kína küldötte felidézte, hogy hasonló kérést – vagyis egy listára való felvétel halasztását – tárgyalták Kanada esetében a világörökségi bizottság 40. ülésén, amelyre Törökországban került sor. Így Románia kérése nem számít premiernek – vélekedett a kínai képviselő. 

A román kulturális miniszter azzal érvelt, hogy a PSD-ALDE-kormány nem hajlandó  „az állampolgárok zsebéből” kifizetni több mint négymilliárd dolláros kártérítést, amelyet kiszabhatnak, amennyiben Románia elveszíti a pert. Éppen ezért a kormány a védett műemlékek listájára való felvételről szóló szavazás halasztását kérte, de nem vonja vissza Verespatak UNESCO-iratcsomóját – fogalmazott Ivaşcu. 

A tárcavezető beszámolója szerint az egyetlen ország, amely a halasztás ellen foglalt állást a tárgyalások első szakaszában, Magyarország volt. 

USR: minden tagállam támogatta volna Verespatak felvételét

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a téma kapcsán sajtóközleményt adott ki, amely szerint a PSD-ALDE kormány elárulta az ország érdekeit. „Ez a legszégyenletesebb pillanata Romániának, amióta az UNESCO tagja. Minden tagállam meg akarta szavazni a felvételt, senkinek nem volt ezzel kapcsolatban ellenvetése. Senkinek, Romániát kivéve. Nagyvállalatok és egy 20 éve megvásárolt politikai osztály érdekei fontosabbak voltak a nemzeti érdeknél. A kormány ezzel a gazemberséggel elárulta Románia érdekeit” – olvasható az USR közleményében, amely szerint ezzel Verespatak megmaradási esélyei jelentősen csökkentek.

A címlapfotó forrása: abrudinfo.ro

Kapcsolódók

Kimaradt?