Márton Árpád a perrendtartásról: a tiltakozók érvei félretájékoztatóak

A büntető perrendtartási törvénykönyv  módosításai az uniós előírások, illetve alkotmánybírósági döntések miatt kötelezőek voltak, az ellenzék és az utcai tiltakozók ellenérvei viszont félretájékoztatóak – vázolta sajtótájékoztatóján Márton Árpád képviselő, aki ugyanakkor elismerte: a módosítások egy része kedvez egyes politikusoknak az ellenük folyamatban lévő ügyekben.

Az utcai tiltakozók által leggyakrabban emlegetett ártatlanság vélelmére, a peren való részvétel jogának bővítésére, illetve a perújrafelvételre vonatkozó irányelvről a háromszéki RMDSZ politikus azt mondta: ezek esetében szinte szó szerint vették át az uniós irányelv előírásait. Hozzátette: az ártatlanság vélelmére vonatkozó irányelv nem a bűnözők jogait védi – ahogy a tiltakozók állítják –, hanem a gyanúsítottakét és a vádlottakét, azért, hogy ne tekintsék őket eleve bűnösnek.

Fontos módosításként említette, hogy nemzetbiztonsági okból elrendelt lehallgatás során összegyűjtött bizonyítékokat nem lehet jóváhagyás nélkül más perekben felhasználni. Márton Árpád szerint az is fontos új rendelkezés, hogy a vádhatóságnak kell a bűnösséget bizonyítania, nem pedig a vádlottnak az ártatlanságot. A képviselő cáfolta, hogy korlátozták volna a bizonyítási eszközök körét, például továbbra is felhasználhatók a közterületen készített videofelvételek.

Márton Árpád sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta: értelmezése szerint az új jogszabály egyik előnye, hogy nem használhatók bizonyítékként a lehallgatásokból kiragadott, érthetetlen mondatok, mint ahogy azt tették például Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester esetében. Továbbá nem lehet többé kézzelfogható bizonyíték nélkül előzetes letartóztatásba helyezni a gyanúsítottat, mint ahogy tették a terrorizmussal meggyanúsított kézdivásárhelyi fiatalokkal.

Ugyanakkor a nyomozóhatóság nem hozhat előzetes intézkedést nyomós indok nélkül. Például nem rendelheti el, hogy a gyanúsított nem messen be a munkahelyére, mint ahogy tették a marosvásárhelyi katolikus gimnázium igazgatójával, és emiatt a tanárok négy hónapig nem kapták meg a fizetésüket.

Újságírói kérdésre válaszolva Márton Árpád elismerte: a perrendtartás módosításainak egy része kedvez egyes politikusoknak az ellenük folyamatban lévő ügyekben. Például Liviu Dragnea pártelnököt a 2009-es referendum miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, ám a módosított törvénykönyv egyik előírása perújrafelvételhez vezethet, mert az ítéletet meghozó bírák egyike nem írta alá az indoklást – vázolta sajtótájékoztatón Márton Árpád.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?