Országszerte folytatódott a kormányellenes utcai tiltakozás

Országszerte több ezren tiltakoztak vasárnap este a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen és követelték a kormány, illetve Liviu Dragnea pártelnök lemondását.

Bukarestben egyes források szerint mintegy 5.000 ember tiltakozott a Victoriei téren a kormánykoalíció ellen, miután több civil szervezet intézett ilyen célú felhívást. A tüntetők a kormány és a képviselőházi elnök lemondását követelték, valamint „a bírák és ügyészek függetlensége elleni brutális támadás” beszüntetését.

A tiltakozók Románia és az Európai Unió zászlóit lengették, és olyan transzparenseket tartottak a magasba, amelyeken többek között az állt, hogy „PSD, a vörös pestis”, „Mondjon le a kormány! Oszlassák fel a parlamentet! Előrehozott választásokat! Bűnözők nélküli közéletet!”, „Minket összeköt az utca!”. 22 órakor a tiltakozók mobiltelefonjaikkal világítottak és elénekelték a himnuszt, több útszakaszon korlátozták a forgalmat 23 óráig.

Nagyszebenben mintegy 6.000 ember vonult fel a városban. A tiltakozók elvonultak Klaus Johannis államfő otthona előtt, ahol elénekelték a himnuszt, és megálltak a törvényszék épülete előtt is. A tiltakozás a PSD csendőrök által őrzött székhelye előtt ért véget, ahol az egybegyűltek Liviu Dragnea lemondását követelték.

Temesváron, az Opera terén, „a végsőkig kitartunk” jelszóval összegyűlt mintegy 5.000 ember felszólította Liviu Dragneát, hogy „kérjen bocsánatot a néptől” és mondjon le.

Kolozsvár főterén mintegy 5.000 embert gyűlt össze, hogy a kormány és az igazságügyi törvények módosítása ellen tiltakozzon. A tüntetők a PSD és a prefektúra székhelye elé vonultak. 22 órakor elénekelték a csavargók himnuszát.

Aradon mintegy 130 személy követelte a kormány lemondását. Szatmárnémeti központjában pedig körülbelül 200 személy tiltakozott a PSD, az ALDE és az RMDSZ ellen.

Brassóban több mint 3.000 ember gyűlt össze, hogy a kormánykoalíció és a teljes politikai osztály ellen tüntessen. Marosvásárhelyen mintegy 200 személy tiltakozott az igazságügyi törvények módosításai ellen. Iaşi-ban körülbelül 2.000. Piatra Neamţi-on 100, Ploieşti-en 100 személy tiltakozott a kormánykoalíció ellen és követelte Liviu Dragnea lemondását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?