• 2018. november 16., péntek
    Ödön
  • Kolozsvár
    • -0°
      Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -1°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • -0°
      Kézdivásárhely
    • -0°
      Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • -3°
      Beszterce
    • -3°
      Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6635 LEI
    • 1 USD = 4.1283 LEI
    • 1 GBP = 5.2853 LEI
    • 100 HUF = 1.4462 LEI

Lucian Mîndruță: „Az álmom egy közös román-magyar történelemtankönyv”


-A A+

Többnyire a „magyarbarát” megnyilatkozásaiból, facebookos bejegyzéseiből ismerjük Lucian Mîndruțát, akit Románia államiságának centenáriumi évében arról is megkérdeztünk: hogyan kellene tálalni a magyarság közösségi ügyeit, hogy a többség is jól értse. A televíziós-rádiós újságíró minden kérdésünkre meglepő választ adott, de a tőle megszokottan körültekintő fordulatokkal, példákkal.

Nagyon lelkesnek láttam a Facebookon, ami az utóbbi napok, órák tiltakozó akcióit illet…

Nem tudom, mennyire vagyok lelkes. Újságíró vagyok, ezért inkább bemutatni próbálom az eseményeket, nem veszek részt ezekben. Megpróbálom megőrizni a szakmám távolságtartását, mert újságíróként nem lehet részt venni abban, amiről az ember ír, azon kívül kell helyezkedni.

Rendben, de gondolom, határozott véleménye van arról, hogy mennyire fejlett a hazai társadalomban a polgári szellem, közéleti részvétel, mennyire tájékozottak az emberek azzal kapcsolatban, ami ellen tiltakoznak…

Persze, van erről véleményem. Úgy gondolom, hogy ha ez a polgári szellem 2017-ben született meg, így most közel másfél éves, elkezdett már beszélni, és rövidesen meg fog tanulni járni is. Még nőnie kell és megtanulnia azt is: ha nem működik egy módszer, akkor nem kell földhöz vágnia magát, mint egy kisgyermek, aki azt mondja, hogy kész, nem teszek többé semmit, vagy mindenképp verekedni akarok valakivel. Amikor a bevetett módszer nem működik, akkor más megoldást kell találni. Ebben az esetben pedig evidens, hogy a tiltakozó akciók kimerültek, az emberek rájöhettek arra, hogy a tiltakozás nem állítja meg a kormánykoalíciót abban, hogy megszavazza azokat a törvényeket, amelyek a piactéren tiltakozóknak nem tetszenek. És akkor az történik – vagy legalábbis ebben reménykedem –, hogy egyesek a hosszabb távú munka felé irányulnak, ami sokkal nehezebb, és ez a politikában való részvétel. A tiltakozó akció a legkönnyebb megoldásnak tűnt annak kivívására, amit az emberek akartak. Kimentél tiltakozni négy-öt napig, transzparenst készítettél, elérted, amit akartál, aztán szépen hazamentél… Tudom, hogy némelyeknek ez is nehéz, de nem volt ez egy hatalmas erőfeszítés. A politikai erőfeszítés ezzel szemben a lakótársulási tevékenységhez, tagsághoz hasonlít. Vagyis előbb ki kel töltened valami papírokat, ajtóról ajtóra kell járnod, hogy beszélj a szomszédokkal, akarnak-e kaputelefont, és a beleegyezésük kell kérned ehhez. Ez bonyolultabb, idegtépőbb… Az oldalamon volt, aki azt írta, hogy napi 11 órát dolgozik, mikor lenne még ideje politizálni is… De muszáj időt szakítani erre, ha befolyásolni akarod azt, ami történik ebben az országban.

Jelenleg az van, hogy sokan azért nem szeretik a PSD-t, mert nem a jóarcú ismerőseik szavaztak rá, mint Klaus Johannisra például. Ezért kevésbé legitimnek is tekintik sokan a hatalmát…

Nálam nem az van, hogy nem tetszik a PSD, mert ott is vannak tisztességes ismerőseim. Persze, a tévében láttam olyanokat is, akikkel nem mennék el egyet sörözni. De bármit is mondjunk, a PSD-nek voltak olyan kormányzási időszakai, amelyek stabilitást jelentettek az ország számára, ezek közül némelyik bevezetett az európai közösségbe, kormányfői pedig általában olyanok voltak, hogy ki merted őket engedni a nagyvilágba, például Brüsszelbe. Amit furcsállok viszont az az, hogy a PSD eltért ettől a mércétől. Az emberek mást vártak a párttól, és ami történt, meglepő volt. De nem akarom én kritizálni a pártot, mert még nem léptem be a politikába. Megteszem majd akkor, amikor belépek. Nem csak a PSD-ből, más pártokból  és kommunikációs képességeikből is kiábrándultam már.

Belépne a politikába?

Azért nem vagyok annyira gazdag. Ha belépnék, akkor egy tisztességes politikában szeretnék tevékenykedni. Jelenleg azonban van egy olyan szakmám, amely azzal véget is érne. Amikor politikusok lesznek, az újságírók már nem gyakorolhatják többé a szakmájukat, és nem is kaphatnak fizetést érte. Így az én egyszerű, gyakorlatias kérdésem az: miből élhetnék meg? Megszerzel egy parlamenti helyet, de ki fizethetne téged egy tisztességes állásban azután? Ezen sokat gondolkodtam..

Visszatérve: állandó politikai vita tárgya a hatáskörök és a választói felhatalmazás arányossága. Gondolok itt az államelnök és a kormány állandó konfliktusára, és arra a vitára, hogy mit tehet egyik vagy másik az illető titsztségben. Miért nem az a legfontosabb kérdés a közvéleményben, hogyan lehet ezt egy új alkotmányban megfelelően meghatározni?

Úgy látom, hogy jelenleg a PSD elvenne az államelnöki hatáskörökből, mert ezek némelyike zavarja. Ezt eddig soha nem tette, és a választásokkor sem azt ígérte, hogy így fog eljárni. Lehet, hogy a párt vezetői azt a benyomást keltették a támogatóikban, hogy változtatni fognak az ország dolgain, és megszabadulnak majd a vélt „Johannis-féle önkényuralomtól”… De a választások előtt azt nem adták értésünkre világosan, hogy az államelnökkel nem fognak kijönni, csupán a brüsszeli utakat szánnak neki, országhatáron belül pedig semmi hatalmat. Ez azért is furcsa, mert Johannis előtt egy jóval kellemetlenebb államelnökkel is volt dolga a PSD-nek, nevezetesen Traian Băsescuval. Persze, őt felfüggesztették, de nem merészkedtek odáig, hogy a hatásköreit is megváltoztassák. De lehet, hogy azóta tanultak, és más taktikát alkalmaznak: nem elég a felfüggesztés, a hatásköröket is meg kell változtatni. De az egy szerencsétlen döntés, hogy az állam egyensúlyát akarják megváltoztatni. Ez egy olyan döntés, amelyben több embernek kellene részt vennie, nem egyetlen pártnak. Szélesebb vita témája kellene hogy legyen az, milyen országban akarunk élni.

Ezért gondoltam egy új alkotmányra..

Lehet, hogy egy új alkotmány kellene, azonban jelenleg egy új stabilitásra lenne nagyobb szükség. Hogy Romániában ne legyen feszültség minden egyes nap, az embereknek ne kelljen naponta a világhálón érdeklődniük arról, hogy vajon ma mit is tettek a vezetőik. Nem idegeskedni kellene, hanem dolgozni, hogy az ország előbbre lépjen. És persze amiatt, hogy az emberek folyton a világhálót böngészik, azt sem veszik észre, hogy mégis vannak változások. Fél éve írtam arról, hogy a lakossági vásárlóerő valós és nagyobb, mint Oroszországban 1938 után. Sikerült behoznunk egy nyolcvan éves lemaradást, ami hatalmas erőfeszítés eredménye. És azt gondolom: a politikusoknak ez lenne a dolguk, hogy az ország fejlesztését folyatassák, mert ez talán fontosabb, mint az ő személyes sorsuk. Legalábbis egy államférfinak így kellene gondolkodnia…

A nagy egyesülés centenáriumi évében viszont azt látom, hogy az ország lakossága megosztott, a PSD, illetve Klaus Johannis támogatóira bomlik. Nagy tömegmegmozdulásokat nem láttam a száz éves államiság alkalomából, egy budapesti hórázást leszámítva, amit a közszolgálati televízió szervezett. Leszoktunk volna az ünneplésről vagy én látom rosszul?

Ezennel meghívom arra a kerékpáros körútra, amelyet az államiság évfordulójára szerveztünk meg, és amely a „Romániáért tekerünk” nevet kapta. Június 26-án egy időben indulnak a csapatok Iași-ból, Temesvárról és Bukarestből, és ötnapi, összesen 500 km-es utazás után Gyulafehérvárra érkeznek június 30-án este. Az indulás pontjai a történelmi régiókat, Erdélyt, Moldvát és a Regátot fedik le, és szimbolikusan Gyulafehérváron találkoznak. Az volt az álmom, hogy a résztvevők között magyarok is legyenek, de egyelőre csak kettő van. Ez amúgy jó és szép. Ráadásul magyarlakta vidékeket is érintünk ezen az úton. Az ötletem az volt, hogy polgármesteri hivatalokat látogassunk meg – köztük két magyar településen – felkérjük a polgármestereket, hogy tekerjenek velünk egy kilométernyit, és álljunk szóba az emberekkel. Bukarestből 150 fős csapat indul és 50-50 a két másik városból. Ez egy szép esemény lesz, hiszen azt gondolom, hogy maga Románia is egy sikertörténet. Mindannak ellenére, ami ma a politikában történik, be kell ismernünk, hogy gazdaságilag nem is ment olyan rosszul nekünk az utóbbi 3-4 évben. És azt hiszem, ez a legjobb érv arra, hogy a románok között az összetartás nagyobb legyen. Legyünk mindannyian részesei, résztvevői ennek a történetnek.

Legutóbb egy Nagyvárad melletti magyar falu boltjába mentem be, ahol 3 lejért akartak nekem két üveg vizet és egy fagyit eladni. Kétszer is visszakérdeztem, hogy az biztos 3 lejbe kerül-e, mert csak a vízért többet szoktam fizetni a benzinkútnál. Akkor jöttem rá, hogy abban a faluban milyen alacsony a vásárlóerő. Az lenne tehát a legfőbb dolgunk, hogy Románia összes helyi közösségét felemeljük a tehetős hazai megyék szintjére…

A közösség felemelése, úgy gondolom, az önazonosságához kapcsolódó jogainak gyakorlásán is múlik. Romániában pedig a lendület ezen a téren gyakorlatilag az ország uniós csatlakozásáig tartott. Jelenleg pedig csaknem ugyanolyan „színvonalas”, mint amilyen az autópálya-építés is. Mit kellene tehát ünnepelniük a nemzeti kisebbségeknek a centenáriumi évben?

De akarnak ünnepelni? Én nagyon szeretném, ha a nemzeti kisebbségek velünk akarnák ünnepelni ezt a közös építményt. Mert Románia mindannyiunk országa. És ez az az üzenet, amelyet én meg szeretnék fogalmazni a magyaroknak. Például egy olyan településen, ahol mindenki magyar a polgármestertől a különböző helyi hatóságokig, szeretnék egy jó szót hallani Románia száz évéről és a „többiek Romániájáról”. És ugyanígy szeretném, ha a mi részünkről is ilyen szavak hangzanának el. Ami engem illet, mindig igyekszem méltányolni a magyar közösséget, beleértve az ünnepeit is. Mert hiszek abban, hogy pofozkodás helyett kezet kell nyújtanunk. És azt is gondolom, hogy nem folytathatjuk azt a diskurzust, amit az utóbbi ötven évben, amikor egymást különböző dolgokkal megvádoltuk.

Az ön közéleti állásfoglalásait, és a magyar közösséggel kapcsolatos megnyilatkozásait az ismerőseim Facebook-megosztásaiból ismerem, akik a normalitás hangját is ünneplik ezek által…

Akkor ezek szerint azt is tudja, hogy például a kolozsvári barátaim csalódottságát is megosztottam, akik azt mondták, hogy a magyar közösség vezetői által támogatott ügyek ellen is tiltakoznak…

Tudok erről, persze. De arról is, hogy milyen kevés olyan román ember van, akit nem ijesztenek meg a magyar közösségi követelések, amelyeket többek között a közösségi vezetők is tematizálnak, köztük az autonómia gondolatát. Az én ismerőseimet  legalább ugyanolyan mértékben zavarja az, hogy ezeket a kérdéseket úgy közelítik meg a hazai közbeszédben, hogy azok egy „nemzetállam” keretei között – ahogy Romániát gyakorta nevezik – ne legyenek elfogadhatók. Az autonómia például egyenlő a szeparatizmussal. Mit gondol, hogyan lehetne ezeket az ügyeket tálalni?

Nem tudok tanácsot osztogatni erről, csupán azt mondhatom el, hogy én mit gondolok. És én azt tapasztaltam, hogy számos autonómiapárti megnyilatkozás ma olyanok részéről jön, akik Európa feldarabolását akarják – egyfelől az Európa Unióét, másfelől a progresszív nemzetállamokét. Ezeknek a megnyilatkozásoknak egy részét Oroszország befolyásolja, ha nem éppen ösztönzi. Egy idő óta foglalkozom azokkal a trollokkal, és a mindenféle más kommunikációs disznóságokkal, amiket ők találtak ki, és úgy gondolom, hogy a hazai gyűlöletbeszédnek egy része Románia és Magyarország határain kívülről származik. A cél pedig az, hogy ez az Európa, amelyet ma ismerünk, ne működjön egységként, hogy visszatérjünk az 1989 előtti blokkosodáshoz: a keletihez, amely Oroszország befolyása alatt áll, illetve egy nyugatihoz, ami viszont a nyugati civilizáció része. Én azt hiszem, hogy a románok és magyarok is ez utóbbinak a része szeretnének lenni, és nem azok ellenőrzése alá tartozni, akik egy régi konfliktust akarnak felhasználni olyan ügyek fenntartására, amelyekben bizonyos államok érdekeltek. És azt se feledjük el, hogy hányszor voltunk egy másik hatalom eszköze, amely arra használt bennünket, hogy egymással harcoljunk, miközben a mi érdekünk éppen az lett volna, hogy békesség legyen közöttünk.

Hogyan tudnánk védekezni a kívülről jövő uszítás, az álhírek és egyebek ellen? Nyilván, tájékozottaknak kell lennünk. De ezt leszámítva mi lenne a jó módszer?

Erről most az jut eszembe, ahogyan a marosvásárhelyiek eljárnak: van egy olyan polgári és politikai szervezetük, amelyben együtt dolgoznak románok és magyarok. De a legjobb módszer az volna, ha többet beszélgetnénk egymással. Mert például olyan is van, hogy erdélyi barátaim mondják: ezek a konfliktusok csak nálatok léteznek, mi itt jól megvagyunk egymással. A kívülről jövő dolgok ellen csak az egymással folytatott párbeszéd révén tudunk védekezni.

Nekem például az az álmom, hogy legyen egy közös román-magyar történelemtankönyv, amelyet román és magyar történészek közösen dolgoznak ki, és amely a középkortól – mert ott voltak a legnagyobb bajok – mostanáig olyan dolgokat sorakoztat fel a két nemzet történelméből, amelyeket mindkét fél el tud fogadni, de amelyek egyben igazak is. Ez szenzációs lenne. Ugyanis azt vettem észre, hogy olykor a retorika fontosabb, mint a történelmi tények.

Én azt is mondanám, hogy szinte mindig

Én viszont azt gondolom: egy olyan valóságot kell felépítenünk, amelyben elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Ezért nem tartom jó ötletnek azt, hogy most a szétválasztásért harcoljunk, mert – amint láthatjuk – az ezért küzdők ma nem azok, akik Európa javát is akarják. Ilyen tekintetben pedig a legjobb példa Katalónia, egy olyan régió, amely leválna Spanyolországról, vagyis ezt akarja az egyik része, mert az ügyben ez a közös akarat is kérdéses, ha jól tudom… De ezen túl is azt gondolom, hogy nekünk most arra kell törekednünk, hogy a gazdasági egységet és egyenlőséget megteremtsük, mert akkor a szellemi rész is működni fog. Én úgy észlelem, hogy ma már román oldalon sincs abszurd nacionalizmus, és több olyan személyiséget is látok, aki kezet nyújt, és nem konfliktust akar, inkább barát szeretne lenni a magyarokkal. Az utánunk következő nemzedékekben azt veszem észre, hogy nem tesznek ilyen fajta különbségeket. Lehet, hogy naiv vagyok, de szerintem vannak szalonképes románok, akikkel érdemes leülni egy sörre…



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X