Legfelsőbb bírósági elnök: manipuláció áldozata vagyok

Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság (ÎCCJ) elnöke bejelentette, hogy a Legfelső Védelmi Tanácshoz (CSAT) és az igazságszolgáltatási felügyelethez (IJ) fordul, miután olyan hírek jelentek meg a médiában, melyek szerint ő a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) protokoll-villáiba tett több alkalommal látogatást.

Erről Cristina Tarcea a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) csütörtöki plenáris ülésén beszélt, és hozzátette: eljutottak hozzá azok a jelentések, amelyek arra figyelmeztetik a tanács tagjait, hogy ő gyakori látogatója a SRI protokoll-villáinak. „Nem tudom, napirendre tűzik-e ezt a kérdést, amelyet normális körülmények között figyelmen kívül kellene hagyni” – fogalmazott. Úgy vélte, „nem élünk egy normális társadalomban” és „borzalmas, általános manipuláció tanúi vagyunk”, ennek pedig célja nem más, mint „az igazságszolgáltatási folyamat megakadályozása”.

„Közlöm önökkel, hogy még a mai nap folyamán az ország Legfelső Védelmi Tanácsához fordulok, és az Igazságszolgáltatási Felügyeletnél is panaszt teszek. Itt az ideje, hogy véget vessünk ezeknek a hitelrontó kijelentéseknek, amelyeknek semmiféle törvényes alapjuk nincs, és azok, akik fenntartják őket, vállalják a következményeket” – mondta a bíró.

Tarcea hangsúlyozta, hogy az intézményes kereteken kívül semmiféle találkozón nem vett részt a SRI tagjaival. „Kijelentem, hogy nem voltam a protokoll-villákban, és hogy a legfelsőbb bíróság minden kapcsolata más intézményekkel kifejezetten intézményes jellegű, a törvény által megszabott keretek közötti” – mondta Cristina Tarcea.

A CSM ülésén részt vevő Tudorel Toader igazságügyi miniszter válaszképpen kijelentette: reméli, hogy a jelenlévők minden találkozón a törvényes keretek között vettek részt, és nem olyan „esetleges megállapodások alapján, amelyek titkosságát feloldották vagy ezt követően fogják feloldani.”

Kapcsolódók

Kimaradt?