Gyarapodik a PSD: megszűnt Băsescu pártjának szenátusi frakciója

Hivatalosan is bejelentették a felsőház plenáris ülésén, hogy a szükséges létszám hiányában megszűnik a Traian Băsescu által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátusi frakciója.

Hétfőn Iustin Talpoş szenátor, egy héttel korábban pedig kollégája, Ion Ganea igazolt át a Szociáldemokrata Párthoz – adták hírül a frakció megszűnésének okát a hírügynökségek. A PSD szenátusi frakciója ezennel elérte az egyszerű többséget – mutatott rá Şerban Nicolae, a szociáldemokraták frakcióvezetője és közölte: immár 69 honatya alkotja a frakciót.

„A házszabály értelmében a szenátusnak csupán öt frakciója van, hiszen a Népi Mozgalom Párt (PMP) már nem teljesíti a szükséges létszám követelményét, ami hét tagot jelent” – tudatta a plenáris ülés résztvevőivel Şerban Nicolae. 

Ion Talpoș szenátor átigazolását Gabriel Zetea, a PSD máramarosi elnöke is "megünnepelte" közösségi oldalán.

„Talpoş szenátor a máramarosi erős politikai csapat tagja lesz és mától a PSD szenátusi frakciójában fog tevékenykedni, helyi szinten pedig a PSD nagybányai szervezetében. Az utóbbi években nagyra értékeltem Talpoş szenátor úr tevékenységét és tapasztalatát az oktatás terén, amelyet a PSD konkrét projektekben is hasznosítani fog. Sok sikert kívánok munkájához!” – írta Facebook-oldalán a PSD máramarosi elnöke.

A szenátus házszabálya értelmében frakciót csak minimum hét, ugyanazon párthoz, nemzeti kisebbségi szervezethez vagy választási, illetve politikai szövetséghez tartozó szenátor alakíthat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?