Június 8-ra halasztották az ítélethirdetést Liviu Dragnea perében

Június 8-ra halasztotta kedden az ítélethirdetést a legfelsőbb bíróság abban a perben, amelyben hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét.

A politikust azért állították korábban bíróság elé, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, a vád szerint az ő utasítására fizettek a megyei tanács költségvetéséből két olyan alkalmazottat, aki nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem valójában a PSD megyei szervezetének dolgozott.

A per legutolsó tárgyalásán az ügyész a hivatali visszaélésre való felbujtásért kért hét és fél éves börtönbüntetést, az okirat-hamisításra való felbujtásért pedig két és fél évet. Emellett azt is akarta, hogy a bíróság minősítse át a Liviu Dragneára korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést letöltendőre. Az ügyben több vádlott is elismerte bűnösségét, ellenük enyhített büntetést kért az ügyész.

Liviu Dragnea a legutolsó tárgyaláson is tagadta a vádakat. „Folytatni akarják a visszaéléseket, a hamis bizonyítékokon alapuló igazságszolgáltatást, a fenyegetéseket” – jelentette ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?