Kelemen Hunor: az RMDSZ nem kíván kormányra lépni

Az RMDSZ nem kívánja kormányra lépéshez kihasználni a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső válságát – jelentette ki hétfőn a Krónikának Kelemen Hunor.

A szövetségi elnököt azzal kapcsolatban kereste meg a napilap, hogy az elmúlt időszakban több PSD-s képviselő átiratkozott a Victor Ponta volt kormányfő Pró Románia nevű pártjába. Így a kormánykoalíció elvesztette többségét az alsóházban, és már csak az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek támogatásával tud elfogadtatni törvénytervezeteket.

„Gusztustalannak tartjuk más pártok belügyeinek kommentálását” – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor. Leszögezte: az RMDSZ nem lép kormányra, és nem fűzi szorosabbra a viszonyát a PSD-vel, hanem megmarad a parlamenti együttműködés. Ennek hozadékait is elemezni fogják, és szeptemberig eldöntik, hogy folytatják vagy sem – mondta a politikus.

Băsescu: a PSD egyre inkább függ az RMDSZ-től

Az RMDSZ parlamenti súlyának növekedéséről beszélt hétfőn este Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke is. A volt államfő szerint jelenleg a koalíciós többség szavazatai egyre fogynak, a PSD pedig "még függőbbé válik" a magyar érdekvédelmi szövetségtől.

„Minél több szavazatot veszítenek, annál inkább függenek az RMDSZ-től, és a szenátusban szavazás előtt áll a Székelyföld a autonómiájáról szóló tervezet. Kíváncsi vagyok, holnap (kedden – szerk. meg.) hogy szavaznak" - nyilatkozta Traian Băsescu hétfő este a román közszolgálati televízióban.

Saját frakciót alakítana a Pró Románia

Eközbe Victor Ponta bejelentette, hogy Pró Románia saját frakciója megalakításának jóváhagyását fogja kérvényezni a parlamenttől. A bejelentést az újonnan létesített párt 2018-2024-es politikai programját ismertető eseményen tette a volt kormányfő.

Ezen arról is beszámolt, hogy októberben vagy novemberben kongresszust tartanak, amelyen kiderül, kiket jelöl a párt a 2019-ben esedékes európai parlamenti választásokra. "Olyan emberek közül akarunk jelölteket válogatni az EP-választásokra, akik jól beszélnek románul és angolul, és hatással lehetnek arra a területre, amelyet képviselnek" - fogalmazott.

A szintén jövőre sorra kerülő elnökválasztás kapcsán azt mondta, alakulata "örömmel támogatná" Ecaterina Andronescu szociáldemokrata párti szenátor jelölését. A volt oktatási miniszter részt vett az új párt hétfő délutáni rendezvényén, Ponta azt mondta, személyesen hívta meg.

"Sokan vannak olyanok, akik mellettünk állnak ugyan, de nehezen tudnak elszakadni. Nekem sem volt könnyű elszakadnom az egyetlen párttól, amelynek valaha tagja voltam. Sok volt párttársammal tárgyaltam az utóbbi időben, és világosan elmondtam nekik, hogy a Pró Románia balközép párt, az elmúlt években folytatott politikát visszük tovább" - fogalmazott, hozzátéve, ha esedékessé válik, alakulata "a PSD-vel hozná létre a legtermészetesebb szövetséget, de Dragnea és csapata nélkül".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?