Vincze: hozzájárultunk a kisebbségi jogok terén tapasztalt európai demokráciadeficit lebontásához

Az elmúlt néhány évben az volt az RMDSZ célkitűzése, hogy európai keretben úgy érjünk el sikereket a mi kisebbségi ügyeink számára, hogy közösen lépjünk fel a többi kisebbséggel, ne csak magyar ügyként tálaljuk törekvéseinket, mert úgy nem lehet meggyőzni a többséget – közölte Vincze Lóránt csütörtökön, Nagyváradon.

"A Minority SafePackkel megtaláltuk a módját, hogy a dél-tiroliakkal, a német kisebbségekkel, illetve azzal a számos közösséggel együtt cselekedjünk, akik bekapcsolódtak az aláírásgyűjtésbe" – mondta el csütörtökön, Nagyváradon a FUEN elnöke Az EU és az őshonos kisebbségek helyzete című fórumon, amelynek házigazdája Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő volt.

Vincze emlékeztetett: az utóbbi években visszatérő kérdés, hogy mi lesz az Európai Unió jövője. Az EU intézményrendszere nem így fog kinézni tíz év múlva, ahogy most, változásokra van szükség intézményi szempontból is – vélekedett.

„Ez most egy kedvező momentum az ügyünk számára. Az uniós vezetőknek, politikusoknak meg kell érteniük, hogy az őshonos kisebbségi közösségek a legeurooptimistábbak. Mi valóban hiszünk az EU-ban, hisszük azt, hogy ott a helyünk, csak ennek megfelelő megbecsülést is kérünk. Mert igen, csalódtunk. Azt gondoltuk, hogy az EU-hoz való csatlakozással megkapjuk azt a jogbiztonságot és azt a támogatást, amely ahhoz szükséges, hogy a szülőföldön jól érezzük magunkat, és fejlődhessünk. Azt gondoltuk, ha ezt nem kaptuk meg a fővárosunktól, majd Brüsszel bőkezűbb lesz. De ez nem így történt, és most rajtunk múlik, hogy változtassunk. Az aláírásokkal az asztalra tettük az elképzelésünket, és ez egy hatalmas felelősséget ró ránk, a kezdeményezést elindító szervezetekre, hogy ezt sikerre is vigyük. Lobbizni kell, meg kell győznünk a döntéshozókat, hogy igazunk van. Ezen leszünk” – ígérte a FUEN elnöke.

Megjegyezte: a kezdeményezéssel üggyé tették a kisebbségvédelmet Európában. „Kellő súlyt adtunk törekvéseinknek, de az igazi kihívás az, hogy fenn is tartsuk az érdeklődést. Most van egy hatalmas legitimitás a hátunk mögött az aláírásoknak köszönhetően, és azt gondolom, hozzájárultunk az európai demokráciadeficit lebontásához a kisebbségi jogokat illetően” – jelentette ki.

Szabó: nyugaton rendezték a többség-kisebbség viszonyt, itt lefagyasztották

Mi nem tehetünk arról, hogy Európa keleti felében ötven évre lefagyasztották a többség-kisebbség viszonyt a testvériség címszava alatt, miközben Nyugat-Európában ezt a viszonyt rendezték – mutatott rá zárásként Szabó Ödön. A képviselő reményét fejezte ki, hogy a Minority SafePack aláírásgyűjtése egy megakadályozhatatlan folyamat első lépése, amelynek jogszabályalkotás lesz a vége. Felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniónak jelenleg nincs kisebbségi keretekre vonatkozó jogszabálya, ezért el kell érni, hogy szülessen egy jogszabály, amely bizonyos jogköröket ad, amelyet a következő lépésekben lehet majd bővíteni, új területeket rendelni hozzá.

A nagyváradi fórumon elhangzott: egy helyi szintű felmérés eredményei szerint a Minority SafePack kampányának köszönhetően megnőtt a fiatalok érdeklődése a kisebbségügyi kérdések iránt.

Kapcsolódók

Kimaradt?